Vágólapra másolva!
Többen felvetették, hogy a finn a Brit Nagydíj elején felelőtlenül tért vissza a pályára, emiatt szenvedett balesetet. Mint kiderült, az FIA is vizsgálatot indított az ügyben, de úgy ítélték, nincs szükség szankciókra.

Kimi Räikkönen ijesztő silverstone-i balesete végül szerencsésen, enyhe boka- és térdsérüléssel végződött, azonban sokaknál így is kicsapta a biztosítékot. Többen felvetették, hogy a Ferrari finn versenyzője büntetést érdemelne, mert felelőtlenül, a társai testi épségét is veszélyeztetve tért vissza a pályára az Aintree kanyar aszfaltozott bukóteréből, ahová a rajtot követő pozícióharc hevében sodródott ki.

Az autója megpattant a füves sáv huppanóján, az aszfaltra leérkezve azonnal keresztbe állt, és jobbra vágódva 160 km/ó-s tempóval a szalagkorlátnak ütközött. A becsapódás maximális ereje 47 G volt, és a Ferrari a falról visszapattanva a pálya közepére csúszott, ahol csak egy hajszálon múlt, hogy a Wellington egyenesre ráforduló Felipe Massa Williamse oldalról nem találta telibe. Ez tragikus következményekkel járhatott volna, akárcsak az, hogy a balesetben leszakadó kerekek egyike egy néző által készített felvétel tanúsága szerint csak centikkel kerülte el Max Chilton fejét.

Eltiltást érdemelne?

Niki Lauda is azok között volt, akik nyíltan kritizálták Räikkönen akcióját. „Miután kisodródott, miért robogott vissza teljes sebességgel, hogy aztán kicsússzon?" – firtatta az AFP-nek nyilatkozva. „Ez felesleges volt." Finomabban, de kérdőre vonta a népszerű finnt az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting is, aki azt mondta, „jobb lett volna, ha Kimi kicsit óvatosabban tér vissza a pályára."

Räikkönen kisebb sérülésekkel megúszta a durva becsapódást Forrás: AFP/Tom Gandolfini

Will Buxton, az NBC Forma-1-es kommentátora már keményebben fogalmazott, azt sugallva, hogy Räikkönent csak a hírneve óvta meg a büntetéstől. „Nem látok különbséget az ő téves helyzetértékelése és Romain Grosjeané között a 2012-es Belga Nagydíjon" – utalt a blogján arra a rajtbalesetre, amelynek okozásáért a franciát eltiltották a következő versenyről. „A szándékaitól függetlenül a manővere elfogadhatatlan mértékben veszélybe sodorta őt magát, az ellenfeleit és a pályamunkásokat is."

Lelassított valamennyire

A Forma-1 Sportszabályzatának 20.2-es cikkelye valóban kimondja: „Amennyiben egy autó elhagyta a pályát, a versenyző visszatérhet rá, de kizárólag akkor, ha ez biztonságos, és nem jut vele tartós előnyhöz." Az Autosport szerint az FIA le is folytatott egy rutinvizsgálatot a baleset ügyében, a büntetést azonban nem találták indokoltnak, mert az adatok szerint Räikkönen, miután 230 km/ó-s sebességgel kisodródott, a bukótérben lelassult valamelyest. Bár abban egyetértettek másokkal, hogy elkerülhette volna a balesetet, ha még tovább csökkenti a tempót, úgy vélték, az összes többi versenyző is ugyanígy reagált volna a helyzetre.

Whiting szerint Silverstone sem hibáztatható a füves rész egyenetlen felülete miatt. „Ez minden pályán probléma" – jelentette ki. „Lehetetlen tökéletesen egy szintbe hozni a füvet az aszfalttal, vagy akár a rázókövekkel."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!