Vágólapra másolva!
A Pirelli készen áll arra, hogy a tervezettnél egy évvel korábban bevezessék a Silverstone-ban tesztelt nagyobb abroncsokat. Az első kipróbáláskor a várakozásoknak megfelelően viselkedtek a gumik.

A Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery elmondta, a gyártó igény esetén már 2016-ra el tudná készíteni a nagyobb, 18 colos F1-es abroncsokat. Az új gumik bevezetését eredetileg a 2017-es idényre tervezik, de a szerdai kipróbálásuk után a Pirelli úgy véli, egy évvel korábban is el tudnának készülni a munkával, ha időben – legkésőbb az idei szezon végéig – döntés születik az ügyben.

A silverstone-i szezon közbeni teszt második napján a Lotus 14 kört teljesített a kísérleti gumikon, és a rendelkezésükre álló öt szett nagyobb abroncsból négyet használtak fel. Bár Charles Pic köridői jócskán elmaradtak a jelenlegi, 13 colos abroncsokat használó autók mögött, a rövid teszt nem a gumik teljesítményéről szólt, inkább csak a nagyobb kerekekkel felszerelt autók kinézetét szerették volna bemutatni.

A Lotus 14 kört tett meg a 18 collos kerekeken Forrás: Pirelli

„Képeket küldünk majd a Stratégiai Munkacsoportnak és a Formula One Commissionnek is, hogy tényekre alapozva tudják meghozni a döntésüket, ne csak a számítógép által generált tervekre hagyatkozzanak” – magyarázta az Autosportnak Hembery, aki elmondta, a gumik szerdán a várakozásoknak megfelelően viselkedtek, és a Lotus futóművén csak kisebb módosításokat kellett elvégezni a kerekek felszereléséhez.

„A teljesítmény ma nem számított” – szögezte le Hembery. „De a teszt megerősített minket abban, amit eddig is tudtunk: az első abroncsokkal nagyon agresszívan lehet majd befordulni, és a versenyzők az eddigieknél közvetlenebb visszajelzést kapnak majd a gumiktól.”

Hembery elmondta, a gumik nyomása erősen ingadozott a 14 megtett kör során, de erre számítottak is, hiszen még nem foglalkoztak mélyrehatóan a technikai részletekkel. A silverstone-i teszt azonban jó alapot biztosított ahhoz, hogy elkezdjenek dolgozni az új abroncsok fejlesztésén. A Pirelli egyébként nem zárkózik el az elől sem, hogy 19 vagy 20 colos gumikat gyártsanak, sőt maga Hembery is a „drámaibb változásokat” támogatja.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!