Vágólapra másolva!
Bár az egyik legjobb versenyzőnek tartják, a csapat főnöke hangsúlyozza, hogy a jelenlegi pilótáiknak hosszú távú szerződése van, ráadásul a küzdelmük sem olyan „piszkos”, mint Hamiltoné és Alonsóé volt a McLarennél. Szerinte a vb a dupla pontokkal dőlhet el.

Bár Fernando Alonsót hivatalosan 2016 végéig köti szerződés a Ferrarihoz, a maranellói istálló évek óta nem mutatja semmi jelét annak, hogy képes lenne vb-győztes autót építeni, ő viszont lassan kifut az időből. Ezért nem lenne meglepő, ha a híreszteléseknek megfelelően tényleg új csapatot keresne magának, de nincs túl sok lehetősége: a Red Bullnál Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo helye biztos, és a Mercedesnél is azt mondják, nem érdeklődnek iránta. Nico Rosberg szerződése az idén ugyan lejár, a színfalak mögött azonban állítólag már hosszabbítottak vele, amiről hivatalosan csak később, várhatóan a Német Nagydíjon tesznek bejelentést.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff most az EFE spanyol hírügynökségnek kijelentette, hogy „rövid távon" nem érdeklődnek Alonso iránt. „Fernando az egyik legjobb versenyző a mezőnyben, de jelenleg nem szerepel a terveink között, hogy változtassunk a pilótapárosunkon" – mondta. Célzott arra is, hogy a McLarennél 2007-ben látottak alapján Hamilton és Alonso robbanásveszélyes elegyet alkothatna. Noha azt ígérte, a jelenlegi versenyzőiket „továbbra is hagyjuk szabadon harcolni, amíg a küzdelmük nem válik piszkossá", hozzátette, hogy „egy olyan konfliktusra, mint Alonso és Hamilton között, nálunk nem kerülhet sor. Ha mégis megtörténne, annak súlyos következményei lennének."

Rosberg és Hamilton egyelőre szabadon küzdhetnek egymással Forrás: Mercedes

Hamilton a Sport Bildnek nyilatkozva igyekezett hangsúlyozni, hogy a monacói csörte óta rendeződött a nézeteltérés közte és a csapattársa között, miután telefonon felhívta Rosberget. Szerinte a Mercedes menedzsmentje „nagyon jól" kezeli a helyzetet. „Látni kell, hogy a fő céljuk a konstruktőri győzelem. Az hozza a pénzt" – mutatott rá. „A csapat az első. A személyes küzdelmünk Nicóval csak azután jöhet." Wolff is figyelmeztette őket, hogy „egy F1-es csapat vagyunk, nem két F1-es versenyző csapata."

Habár Hamilton hátránya a montreali kiesés miatt 22 pontra nőtt az összetettben, Wolff szerint nem kezd kicsúszni a kezéből a világbajnoki győzelem. „Hány verseny ment le eddig? Hét. Úgyhogy lényegében még tizenhárom maradt, hiszen az utolsón dupla pontokat osztanak" – mondta, elismerve, hogy akár ez is eldöntheti majd a küzdelmet.

Wolff rámutatott ugyanakkor, hogy a Mercedesek szinkronban elszenvedett kanadai problémái intő jelként szolgálnak: a fölényük ellenére semmit sem vehetnek biztosra. „Bizarr volt, ami történt, de azt mutatja, hogy még akkor is becsúszhat egy apró, jelentéktelennek hitt hiba, ha minden rendszerre aprólékosan odafigyelünk" – mondta.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!