Vágólapra másolva!
Túl nagy a nyomaték, és túl kicsi hozzá a leszorítóerő, vagy egyszerűen szétszakadt a mezőny az új szabályok miatt? Korábbi F1-es embereket kérdeztünk.

Már a szezon első nagydíjain világossá vált, hogy a Forma-1-ben az idén DRS segítségével is nehezebb lett előzni. Pedig sokan épp az ellenkezőjére számítottak, mert úgy vélték, a mintegy harmadával csökkentett leszoríterő és a rendkívül nyomatékos turbómotorok miatt több lesz a vezetői hiba a korábbihoz képest. A változás tetten érhető a statisztikákban: míg tavaly átlagosan 52 helycsere történt a száraz versenyek alatt, most, az első hat forduló után 36,3-nál tartunk. A legnagyobb különbség Kínában volt, ahol 77-ről 40-re csökkent az előzések száma.

A pilóták is arról számoltak be, hogy valamiért még nehezebb lett közel maradni az elöl haladó autóhoz a kanyarokban. A korábban a Renault-nál, a Lotusnál és a Caterhamnél versenyző Vitalij Petrov szerint, aki jelenleg a Mercedes DTM-es programjának tagja, kézenfekvő a magyarázat. „Az egyik oka a motor. Kisebb lett a leszorítóerő, és amikor a turbó beindul, az autó fara sokat mozog, ezért a kigyorsításnál nehezebb közel maradni az elöl haladóhoz" – mondta az Origo GPhíreknek a Hungaroringen. Ez logikusan hangzik, hiszen így az egyenes elejére nagyobb távolság alakul ki az autók között, mint eddig.

Dieter Gass, aki évekig a Toyota vezető versenymérnöke volt az F1-ben, most pedig az Audi részvételéért felel a DTM-ben, viszont másnak tulajdonítja a jelenséget. „Nem kizárt, de nem vagyok biztos benne, hogy így van" – mondta, amikor előadtuk neki Petrov érvelését. „Elvégre a hátul haladó autón régebben is csökkent a leszorítóerő, de most az aerodinamikai megszorítások miatt százalékos arányban valószínűleg kisebb lett a veszteség."

A Forma-1-ben az eddiginél is nehezebb lett közel maradni az elöl haladó autóhoz a kanyarokban - bár erre nem Monaco a legjobb példa, ahol az előzési nehézségek a pálya vonalvezetésében gyökereznek Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

„Szerintem egyszerűen arról van szó, hogy az új szabályok bevezetése után nőtt a technikai különbség az autók között. Ezért nem tudják annyira közelről követni egymást" – tette hozzá. „De az is elképzelhető, hogy a hibrid ügyes használatával, amelynek az idén megnőtt a szerepe, hatékonyabban lehet védekezni, és ellensúlyozható vele a támadó fél DRS-e."

Timo Glock, a Toyota és a Marussia exversenyzője, aki jelenleg egy BMW-vel indul a DTM-ben, egy harmadik magyarázattal állt elő. „Az új szabályok ellenére máris kezdik elérni az autók maximális aerodinamikai potenciálját. Annyira gyorsan zajlanak a fejlesztések, hogy előállt a régi helyzet: nehezebb közel maradni egymáshoz a kanyarokban" – vélte. „Az F1-ben minden iszonyú gyorsan történik. Kihasználják az összes kiskaput, ezért az autók versenyről versenyre gyorsabbak lesznek. Az okok kizárólag aerodinamikai jellegűek."

Glock megjegyezte, hogy az F1-ben eredetileg, amíg az edzéseken nem korlátozták a használatát, a DRS-nek jóval nagyobb hatása volt, mint például a DTM-ben, ahol a hátsó légterelők egységesítve vannak. „A bevezetése után elkezdtek nagyobb hátsó szárnyakat készíteni, hiszen tudták, hogy az egyenesben úgyis csökkenteni lehet a légellenállást" – mutatott rá.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!