Vágólapra másolva!
Az olaszok jobb feltételeket kínálnak Gene Haas amerikai csapatának, mint a Mercedes. A tulajdonos elismerte, hogy kifuthatnak az időből.

Noha a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a 2015-ös idényre megadta a nevezési jogot Gene Haasnak, az amerikai üzletembernek még rengeteg elintéznivalója van, ha ott szeretne lenni csapatával a Forma-1 jövő évi mezőnyében. Egyelőre még azt sem tisztázódott, hogy melyik gyártó lesz az istálló technikai partnere, bár Haas vasárnap elárulta, erősen hajlanak a Ferrari felé.

„Hivatalosan még nem írtunk alá szerződést, de elég közel járunk hozzá” – árulta el a Motorsport.com-nak Haas, aki a tengerentúlon egy NASCAR csapat tulajdonosa. Korábban még a Mercedes neve merült fel lehetséges partnerként, de Haas valószínűtlennek tartja, hogy velük meg tudnak egyezni. „A Ferrari nyitottabb arra a megoldásra, amire szükségünk van. Nem arról van szó, hogy a Mercedes ne lenne megfelelő partner – de nekünk több segítségre van szükségünk, mint amennyit ők jelenleg nyújtani akarnak nekünk.”

Gene Haas ragaszkodik az amerikai központhoz Forrás: AFP/ /Jared C. Tilton

A csapat kasztniját az első években a Dallara fogja építeni, s bár Haas egy „sikeresen találkozón” van túl a gyártóval, még a velük való együttműködés részleteit sem tisztázták. A versenyzők és mérnökök személyéről sem esett még szó, ezért Haas elismerte, hogy a csapat lecsúszhat a 2015-ös nevezési határidőről. „Lassan június lesz, tehát már csak 7 hónap áll a rendelkezésünkre. Egyre inkább szorítanak minket a határidők” – mondta. „Van egy listánk a kiszemelt emberek nevével, de az a baj, hogy sokan egy másik istállónál dolgoznak, és még 3-6 hónapig köti őket a szerződésük. Számos részletet tisztáznunk kell, mielőtt valakit át tudunk hozni a csapatunkhoz.”

Haas elismeri, hogy ebből a szempontból könnyebb dolga lenne, ha egy létező csapatot vásárolt volna fel, ez a megoldás azonban egyéb problémákat okozott volna. „Akkor földrajzilag ahhoz a helyhez lennénk kötve, ahol a korábbi istálló központja volt. Mi viszont nagyon szeretnénk, ha Kannapolisból tudnánk működtetni a csapatot” – magyarázta. Bár sokan kételkednek benne, hogy jó döntés az Egyesült Államokból irányítani egy Forma-1-es csapatot, Haas szerint ez nem okoz majd túl nagy problémát.

„Most is van olyan istálló, amelynek Svájcban van a székhelye, és korábban spanyol alakulatra is volt példa. A Ferrari székhelye Olaszországban van, csakúgy, mint a Toro Rossóé” – sorolta, majd hozzátette, az alkatrészek és az autók egy részét ők is Olaszországban építhetik majd. „Nem hiszem, hogy ez nagy problémát okozna. Csak egy 8 órás repülőútról beszélünk. A legnehezebb az lesz, hogy legyen mit eljuttatnunk a repülőtérre.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!