Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, az idén már nem sikerül elég komoly támogatót szerezniük.

Miután a Vodafone tavaly kiszállt a Forma-1-ből, a McLaren névadó szponzor nélkül maradt. A csapat ezért az idei szezon első versenyein különleges festéssel küldte a pályára az autóit – Ausztráliában a Mobil, Malajziában és Bahreinben az Esso, Spanyolországban az SAP kapott rajtuk kiemelt reklámfelületet –, de a háttérben igyekeztek leszerződni egy kellően komoly támogatóval.

Azt remélték, még az idén sikerül pótolniuk a Vodafone-t, jelenleg azonban úgy tűnik, egész évben névadó szponzor nélkül maradnak. Sajtóértesülések szerint előrehaladott tárgyalásokat folytattak a Rakuten nevű japán céggel, a buy.com és a play.com tulajdonosával, ám ezek az utóbbi időben megrekedtek. Most állítólag a Lotus áll közelebb hozzá, hogy megállapodjon a Rakutennel.

A veszteség üzletileg is érzékenyen érintheti a McLarent, amely évente akár 60 millió dollárra is számíthatott volna a cégtől. Bár a csapatnál tavaly azt állították, a költségvetésükben nincs hiány, egy ekkora összeg már a fejlesztési potenciáljukat is befolyásolja.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!