Vágólapra másolva!
A turbómotorok bevezetésének meglepő következménye, hogy a csapatok számára az üzemanyag lett az egyik fő teljesítménydifferenciáló tényező.

Bár eddig sem volt mellékes, hogy a csapatok milyen üzemanyagot használtak, ezért a beszállítóik folyamatosan igyekeztek fejleszteni a termékeiket, drámaian nem befolyásolták a hagyományos, egymáshoz egyébként is nagyon hasonló szívómotorok teljesítményét. Ez azonban az új hibrid hajtásláncokkal megváltozott: kiderült, hogy a benzin az egyik meghatározó, a köridőre is jelentős mértékben kiható tényező. Főleg az egyenesben elérhető sebességet befolyásolja.

A Red Bull főnöke, Christian Horner szerint kétségkívül a benzin „lett a fejlesztések egyik legfontosabb területe, ezért az összes üzemanyag-beszállító keményen igyekszik. Most lehetőséget kaptak rá, hogy érdemben hozzájáruljanak az eredményhez."

Ugyanígy látja a Williams teljesítményért felelős főmérnöke, Rob Smedley is. Az üzemanyagból „sokat ki lehet hozni, különösen azért, mert új generációs belsőégésű motorokról van szó – az eddigitől eltérő kompressziójú és egyéb tulajdonságaikban is más V6-osról" – mondta az Autosportnak. „Mind az energiahatékonyság, mind a teljesítmény terén megváltoztak a benzinnel szembeni elvárások, ezért ezen a téren rengeteget lehet nyerni."

Hiába tűnhet úgy, hogy a versenytávra vonatkozó 100 kg-os üzemanyaglimit egyszerűen gazdaságosságot követel a benzintől, a Renault sportprogramját a pálya mellől irányító Rémi Taffin szerint az energiavisszanyerő rendszerekre vonatkozó szabályok révén ennél többről van szó.

„A fogyasztás csökkenése közvetlenül és nagy mértékben befolyásolja az egyenesben elérhető sebességet is" – magyarázta. „Nem akarok túlzásba esni, de ha elég benzint spórolunk meg ahhoz, hogy a maradékkal elektromos áramot állítsunk elő, azzal energiát nyerhetünk. Ez jelentősen kihat a végsebességre, valamint a köridőre, még csekély fogyasztáscsökkenés esetében is."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!