Vágólapra másolva!
A mezőnyből egyelőre kiemelkedő csapat nem számít sétagaloppra a szezon hátralevő részében, és a Ferrariban látja a legkomolyabb bajnoki ellenfelet. Jenson Button, a McLaren pilótája ugyanakkor attól tart, hogy a közeljövőben aligha fogja utolérni bármelyik csapat is a Mercedest.

A Mercedes négy győzelemmel indította 2014-et - amelyből három kettős siker volt -, így óriási előnnyel vezeti a konstruktőri tabellát, Nico Rosberg és Lewis Hamilton pedig kiemelkedik a többiek közül az egyéni pontversenyben. A csapatnál azonban folyamatosan hangsúlyozzák, hogy nem tekintik lefutottnak a bajnokságot, ezért továbbra is keményen dolgoznak.

Amikor Toto Wolffot, a Mercedes csapatfőnökét arról kérdezték, hogy melyik istálló lehet a fő vetélytársuk, a Ferrarit nevezte meg. "Ők az egyetlen csapat rajtunk kívül, amelyik házon belül foglalkozik mindennel, az autóval és a hajtáslánccal is" - indokolta válaszát az Autosportnak. "Emellett arra számítok, hogy (Fernando) Alonso egy igazi, versenyző fenevad lesz, aki bármit elérhet."

"Tudjuk, hogy egyre nehezebb feladatunk lesz. Ha megnézzük, hogy a Red Bull hogy állt Jerezben az első teszten, és hova jutottak onnan, látható, hogy lenyűgöző mértékben fejlődtek. És a Ferrari is kitűnő formát mutatott újabban, szóval semmire nincs garancia."

Alonso Kínában megszerezte első idei dobogós helyezését, de a győztes Hamiltonra egyáltalán nem volt veszélyes, és a futamon a rajtot elrontó Rosberg is simán megelőzte őt, így a tabellán a hátránya 34 pontra nőtt a brit, illetve 38-ra a német mögött.

A Mercedes nem veszi biztosra az előnyét Forrás: AFP

A hétvégi Spanyol Nagydíj vízválasztó lehet a bajnokságban, ugyanis ha a barcelonai pályán sem akad komoly kihívója a Mercedesnek, valószínűleg nem is lesz a közeljövőben. Jenson Button attól tart, hogy ez a forgatókönyv válik valóra: az Autosportnak azt mondta, hogy szerinte csak a szezon második felére érhető utol a Mercedes, ha egyáltalán sikerülhet valakinek.

"Folyamatosan készítjük a fejlesztéseket - ezek közül némelyik jelentősebb -, de úgy vélem, hogy túl nagy elvárás lenne bármelyik csapattól, hogy a következő versenyeken egy másodpercet javuljon" - nyilatkozta. "Ráadásul a Mercedes sem fog egy helyben toporogni."

"Lehet, hogy néhányan túlteljesítenek, és talán két-három futam múlva képesek lesznek harcolni velük, de szerintem káprázatos lenne bármelyik csapat részéről, ha megtenné."

Button főnöke, Eric Boullier nem tartja lehetetlennek azt, hogy egy másik istálló előbb vagy utóbb megtörje a Mercedes uralmát. "Lehetséges, hogy csak egy csapat, és nem az összes, de valamelyik képes lehet rá" - mondta a McLaren versenyigazgatója.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!