Vágólapra másolva!
Ők átgondoltatnák a bevételek elosztásának rendszerét, mert úgy vélik, a nagyok aránytalanul sokat, a kicsik aránytalanul keveset kapnak, ami a sport létét fenyegeti.

A Lotus tulajdonosa, Gérard Lopez szerint a kereskedelmi bevételek egyenlőtlen elosztása a Forma-1 létét fenyegeti. A Ferrari és a Red Bull tavaly kb. 100 millió fontnyi pénzdíjban részesült, míg a konstruktőri 4. helyen végző Lotus mindössze 40, a 10. helyezett Caterham pedig 6 millió fontot kapott. Ezek a más sportokhoz képest szélsőségesen nagy különbségek elmélyítik a szakadékot az istállók között, és bebetonozzák a már kialakult sorrendet.

Bár két évvel ezelőtt a Lotus is aláírta a jelenlegi rendszerről szóló nyilatkozatot, Lopez úgy véli, azóta jelentősen megváltozott a helyzet. „A sportnak olyan utat kell találnia, amely jobban szolgálja a gazdasági egyenlőséget" – mondta az Autosportnak. „Ami két évvel ezelőtt igaznak tűnt, az nem feltétlenül igaz most. Akkor azt ígérték nekünk, hogy a motorok tartósabbak és olcsóbbak lesznek, ehelyett azonban kétszer olyan drágák lettek."

„Ma az a helyzet, hogy az F1 továbbra sem képes úgy vonzani a szponzorokat, mint a 2000-es évek elején vagy az 1990-es évek végén. Két évvel ezelőtt még azt hittük, ez mostanra megváltozik."

Lopez szerint a sport nem engedheti meg magának, hogy elveszítsen akár egyetlen csapatot is. „A Bajnokok Ligájában elképzelhetetlen lenne, hogy megkockáztassák a Real Madrid, a Barcelona vagy a Bayern München elvesztését" – vélte. „Az F1-ben ugyanígy kellene lennie. Egy franchise-szerű rendszer volna a legjobb, csak ki kellene találni, hogyan lehet egyenletesebben elosztani a bevételeket."

A Lotus szerint igazságosabban kell elosztani a bevételeket Forrás: Lotus

„Nem, azt mondom, hogy mindenkinek ugyanannyit kellene kapnia, de arról gondoskodni kellene, hogy az összes csapat fenntartható maradjon, és így minden szinten biztosítva legyen a látványos küzdelem."

Abban elvileg mindenki egyetért, hogy a versenyzéssel járó költségeket muszáj csökkenteni. Az FIA elnöke, Jean Todt ezért elismerte: csalódott, hogy az F1 Stratégiai Munkacsoportja – amelyben hat csapat képviselteti magát, köztük a Lotus – leszavazta a 2015-re tervezett költségplafon bevezetését, de azt mondta, ők nem tehettek semmit ez ellen.

„Az istállók többsége áldását adta rá, úgyhogy nem értem, a Stratégiai Munkacsoport hat tagja miért szavazott ellene" – magyarázta. „Hogy csalódott vagyok-e? Bizonyos szempontból igen, mert így nehezebb lesz megvalósítani a költségcsökkentést. A Technikai és a Sportszabályzat alakításával leszünk kénytelenek módot találni rá."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!