Vágólapra másolva!
A kolumbiai szerint az előzés művészet, az állítható hátsó szárnnyal viszont sokkal kisebb kihívást jelent, mint korábban.

A korábbi Forma-1-es versenyző, Juan Pablo Montoya úgy véli, a Forma-1-ben manapság sokkal kevesebbet érnek az előzések, mint az állítható hátsó szárny (DRS) bevezetése előtt. A kolumbiai 2001 és 2006 között versenyzett az F1-ben, amikor még sem a DRS, sem a KERS nem segítette a versenyzők munkáját. Montoya elismeri, hogy a futamok szórakoztatóbbak lettek az előzést megkönnyítő eszközök bevezetésével, de hiányolja a manőverek végrehajtásában rejlő kihívást.

„A show szempontjából mindenképpen jó, hiszen szórakoztatóbbak a versenyek, a pilóták előzgetik egymást. Én viszont egyfajta művészetnek tartom az előzést” – nyilatkozta a The Racer’s Edge-nek Montoya, aki a 2006 közepén véget ért F1-es karrierje után az amerikai NASCAR-ban próbált szerencsét, idén pedig az IndyCar bajnokságban versenyez. „Ez olyan, mintha Photoshopot adnánk Picassónak” – mondta a 2011-ben bevezetett DRS-ről.

Montoya idén az IndyCarban versenyez Forrás: AFP

Montoyának jobban tetszett az az időszak, amikor a versenyzőknek még valóban meg kellett küzdeniük a helyezésekért. „Akkoriban gondolkoznunk kellett, és gyakran kockáztattunk is” – mondta az agresszív manővereiről elhíresült kolumbiai, aki 7 futamgyőzelmet szerzett az F1-ben.

„Manapság már nem is kell harcolni a jobb pozíciókért” – tette hozzá. „Ha az egyenesbe érkezve valaki elég közelről követi az előtte haladót, akkor használhatja a DRS-t, és a következő kanyarig maga mögött is hagyja a srácot.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!