Társoldalunk:

Räikkönen a vezetési stílusát okolja a problémáiért

2014.04.20. 15:38

A finn Kínában is küszködött az autójával, és csak a 8. helyen végzett, pedig Fernando Alonso a dobogóra is felállhatott. Räikkönen úgy véli, nem tudja üzemi hőmérsékletre melegíteni a gumikat.

Fernando Alonso széppé tette a frissen kinevezett csapatfőnöke, Marco Mattiacci első nagydíjhétvégéjét, mivel megszerezte az olasz istálló idei első dobogós helyezését a Kínai Nagydíjon.

„Jó hétvége volt. Kicsit javítottunk az autón az első három versenyhez képest, ezért versenyképesebbnek éreztük magunkat. Minket is meglepetésként ért, hogy felállhattunk a dobogóra” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok. „Hihetetlenül remek hétvégém volt, talán elértem a 2012-es szintet a vezetésemmel, és azzal, amennyire kényelmesen éreztem magam az autóban mindhárom nap. Ennek ellenére nem ígérhetek semmit Barcelonára”.

Alonso a rajt után összekoccant Felipe Massa Williamsével, az első és a hátsó kerekeik is összeértek. „Nagy ütközés volt. Megkértem a csapatot, hogy ellenőrizzék le az adatokból, hogy minden rendben van-e. Én úgy éreztem, hogy nincs gond, de nem tudtam, hogy ez kívülről hogyan látszik. Kiderült, hogy tényleg nem romlott el semmi, nagy szerencse, hogy be tudtuk fejezni a futamot” – tette hozzá.

Fernando AlonsoForrás: Ferrari

A spanyol egy szép gesztussal megemlékezett a leköszönt csapatfőnökről, Stefano Domenicaliról is. „A mai dobogót Stefanónak ajánlom, minden, amit júliusig teszünk, az ő fáradozásainak lesz az eredménye. Tényleg előreléptünk, mert csökkentettük a lemaradásunkat az élmezőnyhöz képest, de még sok munkánk van, két lábbal a földön kell maradnunk. Az egész versenyen a határon autóztam, nem hinném, hogy többet tehettem volna” – fejezte be.

A spanyol versenyzővel ellentétben csapattársának, Kimi Räikkönennek ismét gyenge hétvégéje volt: pénteken egy műszaki hiba miatt a száraz pályás szabadedzések nagy részét kihagyta, az időmérőn a Q3-ba sem jutott be, a versenyen pedig csak a 8. helyen végzett, közel egy perccel csapattársa mögött.
„Egyszerűen lassú voltam. Az általános tapadással volt gond, nem okolhatom az autó egyik konkrét részét sem” – nyilatkozta. „Nem tudom, hogy a gumik hőmérséklete volt-e a gond, de az biztos, hogy amikor újak voltak, minden jól ment, pár kör után viszont nagyon nehézzé vált a vezetés.”

A 2007-es világbajnok a pálya karaktere és a hűvös időjárás mellett a vezetési stílusát is okolta a gyenge eredményért. „Nem gondolnám, hogy keményen munkára tudom fogni a gumikat. Amíg újak, minden rendben megy, de amikor elkezdenek kopni, lassabban kell mennem, és ezért még jobban elkezd esni a hőmérsékletük.”

"Pedig jól rajtoltam, két hellyel előrébb jöttem, de aztán ott megrekedtem, mert nem volt meg a kellő tempóm, és az első, illetve a hátsó kerekeim sem tapadtak megfelelően” – tette hozzá a finn.

Pat Fry, a Ferrari kasztniért felelős vezetője elégedett volt a Kínában mutatott teljesítménnyel. „Ezen a hétvégén fejlődtünk valamelyest, az egyenesekben és a kanyarokban is gyorsultunk, de reálisnak kell maradnunk a jelenlegi potenciálunkat illetően. Folytatnunk kell a munkát, mert a Mercedes előnye még mindig nagy” – nyilatkozta.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!