Társoldalunk:

Hamilton szárnyalt, a Ferrari hamar befejezte a tesztet

2014.04.09. 18:30

Véget ért a kétnapos teszt Bahreinben, a gumikat tesztelő Lewis Hamilton majdnem másfél másodpercet vert a többiekre. A Ferrari csak délelőtt tudott tesztelni, mindössze 12 kört tettek meg.

Miután Nico Rosberg kedden alig 4 tizeddel előzte meg legközelebbi üldözőjét, Nico Hülkenberget, Lewis Hamilton a bahreini teszt második, szerdai napján esélyt sem adott a többieknek. Az első szezon közbeni teszt zárónapján a brit 1,4 másodpercet adott Jean-Eric Vergne-nek, a 3. helyen végző Kevin Magnussen pedig több mint 2 másodperccel maradt el tőle.

Hamilton 1:34.136-os idővel zárta a napot, tehát másfél másodperccel jobb kört futott, mint szerdán Rosberg. A Pirelli gumijait is tesztelő brit ideje bő egy másodperccel maradt el a német szombati, pole pozíciót érő körétől. Hamilton nem csak a leggyorsabb, de a legszorgalmasabb is volt szerdán: a 11 versenyző közül egyedüliként lépte át a százkörös határt, 118 kört teljesített. A kétnapos teszten összesítésben is a Mercedes töltötte a legtöbb időt a pályán, összesen 239 kört tettek meg.

A második helyen Jean-Eric Vergne végzett a Toro Rossóval, aki a legjobb körét kora délelőtt megfutó Hamiltonnal ellentétben csak késő délután tudott előrelépni a tabellán. A francia 6 tizeddel előzte meg a harmadik helyen végző, McLaren-es Kevin Magnussent. A fiatal dán a tesztnap első felét kénytelen volt idejekorán befejezni, amikor az ebédszünet előtt 5 perccel kicsúszott a kavicságyba a 13-as kanyarban. Az újonc egyébként sem tett meg sok kört, mindössze 26-szor hajtott körbe a szahíri pályán.

A Mercedes szerdán sem talált legyőzőre BahreinbenForrás: Mercedes

Sergio Pérez a délután legnagyobb részében tartotta a második helyet Hamilton mögött, de a nap végén már nem tudott javítani, ezért visszacsúszott a 4. helyre. Őt az a Daniel Ricciardo követte, aki a Red Bull-lal a nap első felében egyszer sem tudott a pályára hajtani, délután viszont 65 kört teljesített, és 3,1 másodperces hátránnyal végzett az 5. helyen. Ricciardo csupán 6 ezreddel előzte meg a marussiás Jules Bianchit, aki az autója megbízhatóságának is örülhetett: 93 kört tett meg problémák nélkül.

A Saubernél a tesztpilóta Giedo van der Garde vezetett, ő 77 kör megtétele után a 7. helyen végzett, és 1,4 másodperccel futott jobb időt, mint kedden a másik sauberes tesztpilóta, Szergej Szirotkin. A holland napja azonban nem volt felhőtlen, motorproblémák miatt két órát elvesztegetett.

Fernando Alonso a 8. legjobb időt futotta, de a Ferrari napja szinte értékelhetetlen volt: a csapat korán felfedezte, hogy az F14 T kasztnija megsérült, ezért 12 kör után összepakoltak, és már délelőtt befejezték a tesztelést. A spanyol azt az autót vezette, amelyet a bahreini nagydíjhétvégén Kimi Räikkönen használt. A Ferrari szerint a kasztni akkor sérülhetett meg, amikor a finn a pénteki első szabadedzésen ráhajtott a 4-es kanyarnál lévő rázókőre, amely megdobta az autóját.

A Caterham is idő előtt befejezte a tesztnapot, miután Marcus Ericsson autójában elromlott az ERS, de a svéd így is megelőzte a Williams tesztpilótáját, a Pirelliket próbálgató Felipe Nasrt és a mindössze 16 kört teljesítő Romain Grosjeant. A francia motorhibával küzdött, csakúgy, mint kedden Pastor Maldonado, aki ugyanennyi kört tudott megtenni az első napon.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!