Vágólapra másolva!
Sajnálják, hogy a múlt hétvégén, Malajziában rosszul kezelték a helyzetet, amikor Massát Bottas elengedésére kérték. A pilótákban nem maradt szálka.

A Williams elnézést kért Felipe Massától és Valtteri Bottastól amiatt, hogy rosszul kezelték közöttük a helyzetet a múlt hétvégi Malajziai Nagydíj végén. A rádión arra kérték a 7. helyen haladó Massát, hogy engedje előre Bottast, hátha neki sikerült megelőznie Jenson Buttont, a brazil versenyző azonban megtagadta az utasítást, és elöl maradt. Később azt mondta, több tiszteletet várt a csapattól.

„Szeretnénk bocsánatot kérni a szurkolóinktól, nem kezeltük a lehető legjobban a helyzetet" – ismerte el a csapat helyettes főnöke, Claire Williams. „Csalódást okoztunk azoknak, akik elvárták a Williamstől, hogy a versenyzőink harcolhassanak egymással, és azt tehessék a pályán, amit tudnak. Nem ez volt a célunk."

„Egyik pilótánkkal sem kommunikáltunk igazán jól, ezért természetesen elnézést kértünk tőlük is. Így volt helyes."

Williams elárulta, hogy a verseny óta eltelt egy hétben a mérnökökkel együtt részletesen elemezték a történteket, és azt ígérte, tanulnak az elkövetett hibából. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy a jövőben csapatutasításokat használjanak, amennyiben indokolt, de úgy vélte, Szepangban nem erről volt szó.

A Williams Szepangban nem menedzselte jól a versenyzői között zajló küzdelmet Forrás: Williams

„Inkább stratégiai döntésnek és utasításnak nevezném, mert a csapatutasítás kifejezéshez egy csomó olyan negatív képzet társul, amely ebben az esetben szerintem nem indokolt" – magyarázta. „Versenyistállóként minél több pontot kell gyűjtenünk a konstruktőri bajnokságban, ezzel mindkét pilótánk tisztában van."

„Mint csapat, annak megfelelő döntéseket is fogunk hozni, hogy a lehető legtöbb pontunk legyen. Ez a célunk, valamint az, hogy a versenyzőinket hagyjuk küzdeni a pályán."

Massa azt mondta, előzetesen nem merült fel, hogy ilyen döntés születhet egy hasonló helyzetben, de szerinte az affér nem rontotta meg a viszonyát a Williamsszel. „Ha elkövetek egy hibát, én leszek az első, aki elnézést kér miatta, de most a csapat kért bocsánatot" – mondta. „Ami az előző versenyen történt, nem volt helyes. Biztos vagyok benne, hogy a csapatnál is így gondolják. Én elmagyaráztam nekik, hogy miért ez a véleményem, már minden világos. Szerintem a jövőben nem lesz gond, és ez a helyzet nem ismétlődik meg, amíg nem szükséges. A múlt heti futam nem volt hozzá megfelelő alkalom."

Bottas azt állította, ő Massa helyében engedelmeskedett volna az utasításnak, ugyanakkor egyetértett a csapattársával abban, hogy a szituációt jobban el kellett volna magyarázni nekik. „Ez persze a helyzettől függ, de a jövőben remélhetőleg szabadabban hagynak majd versenyezni minket" – tette hozzá. „Szerintem egyértelmű, hogy bizonyos dolgokat jobban is csinálhattunk volna Malajziában, az esetből azonban tanulni fogunk."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!