Társoldalunk:

Előrukkolt új, martinis festésével a Williams

2014.03.06. 13:14

A csapat csütörtökön hivatalosan is megerősítette, hogy „több évre szóló” névadó szponzori szerződést kötött a Martinivel. Azt állítják, a teszteken nyújtott teljesítményük nem volt szemfényvesztés.

A Williams csütörtökön bemutatta az autója 2014-es festését, amelyet a Martinivel kötött, hivatalosan szintén most bejelentett névadó szponzori szerződés határoz meg. Az istálló mostantól Williams Martini Racingként szerepel a nevezési listán.

„A Williams és a Martini egyformán gazdag hagyományokkal rendelkezik az autósportban, és a két márka az értékei, valamint a versenyzés iránti szenvedélye folytán természetesen illeszkedik egymáshoz" – kommentálta a bejelentést a csapat alapítója, Frank Williams. „Nagyszerű lesz a Martini Racing jellegzetes csíkjait a Williams jóvoltából viszontlátni a Forma-1-ben."

A Williams 2014-es festéseForrás: Williams

Bár a Martini főként a raliprogramjával tett szert hírnévre az autósportban, az F1-ben is sokáig szerepelt szponzorként: először, 1972-től a Tecno csapattal, majd a Brabhammel és a Lotusszal. Az olasz cég legutóbb, 2006 és 2008 között, a Ferrarit támogatta, de akkor csak kis felületet vásárolt az autókon. A Williamsnek legutóbb 2011-ben, az AT&T révén volt névadó szponzora. A Martini most „több évre szóló" szerződést kötött velük, miután a hírek szerint tárgyalt több más alakulattal is.

A sikeres teszteket követően, miután Bahreinben Felipe Massa érte el a legjobb időeredményt, a Williams a szezon egyik titkos esélyesévé lépett elő. A technikai igazgatójuk, Pat Symonds kijelentette, hogy szemfényvesztésről szó sincs. „Teljesen hiteles téli tesztprogramot bonyolítottunk le – azt kaptuk, amit láttunk, és ez valószínűleg igaz a mezőny nagy részére" – mondta az Autosportnak.

A névadó szponzori szerződés több évre szólForrás: Williams

„A korábbi években sokan megpróbálták eltorzítani a teljesítményüket, de idén mindenkinek muszáj volt látnia, hogy mire képes valójában. És senkinek az autójában nincs akkora üzemanyagtank, hogy a kelleténél jelentősen több benzinnel tudott volna nekivágni a versenytávnak."

Symonds hozzátette, hogy a Williams minden feladatot kipipált a teendők listáján. „Folyamatosan feszegettük az autónk határait, nem óvatoskodtunk, ezért nagyon bízom benne, hogy minden hibalehetőséget sikerült felderítenünk" – mondta.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!