Vágólapra másolva!
A spanyol versenyző arra számít, hogy a Williams idén beleszólhat az élen zajló küzdelembe. Button szerint még a Marussiával is számolni kell.

A legtöbben visszalépésként értékelték, hogy Felipe Massa a Ferraritól való menesztését követően a tavaly, történetének egyik leggyengébb szezonjában mindössze 5 pontot szerző Williamshez igazolt át. A Renault-ról Mercedes motorra váltó csapat új autója azonban meglepően jól szerepelt az előszezonban – a két bahreini teszt alatt ők futották a legtöbb, és Massa révén a legjobb kört is –, így a paddockban már az esélyesek közé sorolják őket.

„Az idén már sokszor beszéltem Felipével. Jól érzi magát: a Williams nem csupán egy csapat a sok közül, és remekül sikerült az előszezonjuk" – mondta a brazil Globónak Alonso, aki Bahreinben egy másodperccel volt lassabb egykori csapattársánál. „Ez nagyon biztató, mert úgy tűnik, képesek lesznek az élen harcolni. Felipe az idén kétségkívül kemény ellenfél lesz."

Bahreinben Massa érte el a legjobb időeredményt Forrás: Williams

Nem a Williams az egyetlen csapat, amely a téli eredmények alapján jelentősen előrelépett. A tavalyi konstruktőri összetett 10. helyezettje, a Marussia mindössze két tizeddel maradt el a Saubertől, és 1,2 másodpercet vert eddigi közvetlen riválisára, a Caterhamre.

„Érdekes látni, hogy egyes alakulatok hirtelen milyen sokat fejlődtek" – mutatott rá a Totalrace-nek nyilatkozva Jenson Button. „Még a Marussia is – az ő autójuk sokkal jobb lett, mint tavaly. Szerintem sokan meg fognak lepődni, hogy mennyire ütőképesek lesznek valójában."

A Forma-1 2014-es idénye a jövő hétvégén, Melbourne-ben kezdődik.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!