Vágólapra másolva!
Ebből azonban a Hungaroringnek semmilyen bevétele nincs. Már biztos, hogy a célegyenest sem aszfaltozzák újra márciusban.

Idén Pirelli Magyar Nagydíj néven rendezik meg a Forma-1 hazai fordulóját, miután a sport kizárólagos gumiszállítója megszerezte a futam névadó szponzori jogait. Bár ezt eddig hivatalosan nem kommunikálták, csak a többek között a formula1.com-on is szereplő versenynaptár aktuális változatából derül ki, a Hungaroring Sport Zrt. alelnöke, Gerstl Péter hétfőn az Origo GPhírek-nek megerősítette.

Azt mondta, „nyolc nappal ezelőtt" dőlt el, hogy a Pirelli lesz a Magyar Nagydíj névadó szponzora. A kérdésre, hogy ez növeli-e a mogyoródi pálya bevételeit, azt felelte: „Nem. A jog Bernie Ecclestone-é, ő adta el a Pirellinek." Hozzátette, hogy a szerződés a Magyar Nagydíj költségvetésére semmilyen hatással nincs, „de soha nem is volt, mert a jogok nem a Hungaroringnél vannak."

„Tulajdonképpen csak a megjelenést befolyásolja: a versenyt Pirelli Magyar Nagydíjnak fogják hívni, ezen kívül a Pirellinek, mint márkának, erősebb megjelenése lesz, a grid girlök pedig pirellis ruhába lesznek öltöztetve. Azon kívül, hogy a cég egy bizonyos nagyságrendben hozzájárul a FOM költségvetéséhez, csak több lesz a reklámjuk, és gondolom, hogy akciókat fognak indítani a Forma-1 kapcsán Magyarországon."

2012-ben, amikor ez a kép készült, még az ENI volt a Magyar Nagydíj névadó szponzora, de a pálya mellett a Pirelli is hirdetett Forrás: Farkas Péter (Origo)

A tavalyi Magyar Nagydíjnak nem volt névadó szponzora, míg az előző három évben az ENI vásárolta meg a jogokat. A Pirelli az idén még egy versenyt - a barcelonai Spanyol Nagydíjat - fog hivatalosan támogatni.

Gerstl Péter elárulta azt is, hogy korábbi sajtóhírekkel ellentétben március folyamán a Hungaroring célegyenesét sem fogják újraaszfaltozni. Miután az Origónak két héttel ezelőtt úgy nyilatkozott: a pálya teljes hosszában csak az idei szezon után, ősszel kezdik majd kicserélni a burkolatot, az MTI a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatóját, Gyulay Zsoltot idézve arról számolt be, hogy a célegyenesre már tavasszal új aszfalt kerülhet.

Gerstl Péter szerint Gyulay nyilatkozatát „nem jól interpretálták. Azt mondta, hogy a tavaszi első teszteken, ha nem lesz hideg, kipróbáljuk a pályát, ami megtörtént, és amennyiben lesznek olyan károk is, amelyeket egy javítás nem tud helyrehozni, akkor aszfaltozzuk újra. Ez volt a pontos kijelentés, de a tesztek úgy sikerültek, hogy egész biztosan csak októberben fogunk újraaszfaltozni. Addig nem nyúlunk hozzá a pályához. Az összes hiba ki lett javítva, minden rendben van, úgyhogy jöhetnek a versenyek."

A Hungaroringen az idén különösen sok nagy jelentőségű nemzetközi sporteseményt fognak megrendezni: a pálya május elején a WTCC-t, június elején a DTM-et, július végén a Forma-1-et, majd szeptember közepén a WSR-t is vendégül látja.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!