Vágólapra másolva!
A 22 éves Jann Mardenborough még a Nissan GT Academyben tűnt fel, azóta versenyzett a brit F3-ban, és most a Red Bull tehetségkutató programja révén teheti meg a következő lépést a GP3-ba.

A Red Bull a 22 éves Jann Mardenborough személyében egy olyan versenyzőt szerződtetett a tehetségkutató programjába, aki nem a hagyományos módon kezdte a pályafutását.

Noha már nyolcesztendősen belekóstolt a gokartozásba, ezt alig három évvel később abba kellett hagynia, mert bezárt a helyi pálya. Az autósport iránti szenvedélyének ezután csak a számítógépes szimulátorok segítségével hódolhatott, és 2011-ben megnyerte a Nissan és a Sony közös szervezésű, GT Academy nevű bajnokságát. Ehhez először bekerült a Gran Tourismo legjobbjainak keretébe a kilencvenezer nevező közül, majd a Silverstone-ban már valódi autókkal zajló hatnapos tréninget is az élen fejezte be.

Mardenborough és Johnny Herbert Forrás: Jann Mardenborough

A Nissan vállalja, hogy elindítja az autóversenyzői pályán a GT Academy győztesét, így Mardenborough 2012-ben többek között már a Brit GT-bajnokságban indult, ahol egy győzelemmel és három dobogós helyezéssel megszerezte a 6. helyet, 2013-ban pedig számos sorozat futamain állt rajthoz. Egy LMP2-es autóval részt vett a Le Mans-i 24 óráson, és végigversenyezte a brit F3-as szezont, ugyancsak a 6. helyen végezve.

A Red Bull most a GP3-ba fogja benevezni Mardenborough-t azzal az Arden csapattal, amellyel az idén már a Toro Rossóhoz előléptetett Danyiil Kvjat tavaly bajnok lett. „Figyelemmel követtük a Nissan innovatív hozzáállását az autósporthoz, különös tekintettel a GT Academyre, amely megkerüli a bejáratott utat" – mondta a tehetségkutató program főnöke, Andy Damerum.

„Az F1-be a gokartozáson és az együléses versenyautókon keresztül vezető útról már bebizonyosodott, hogy járható, a Nissan és a PlayStation azonban egy teljesen másikat választott, és olyan tehetséges pilótákra bukkant, akik mind a szimulátoron végezték a felkészülést."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!