Vágólapra másolva!
A pályán és a berendezésben mért adatok összhangban vannak egymással, így a Ferrari egy régi problémájától szabadulhatott meg.

A Ferrari évek óta küszködött a szélcsatornájával, mert a fejlesztéseiket hátráltatta, hogy az abban mért adatok nem egyeztek a pályán szerzettekkel, így a kísérleti fázisban nem tudták eldönteni az új alkatrészeikről, hogy működnek-e. Emiatt átmenetileg kénytelenek voltak a Toyota kölni szélcsatornáját használni, amíg felújították a sajátjukat, ez azonban logisztikai szempontból hátrányos volt, mert meghosszabbította az átfutási időket.

A munkálatok már tavaly befejeződtek, és a csapat főnöke, Stefano Domenicali elárulta, hogy a múlt heti teszt alapján a probléma meg is oldódott. „Az F14 T technikai paraméterei és a pályán történt aerodinamikai adategyeztetés egyaránt megfeleltek a várakozásainknak, ezért a autó biztos alapot jelent, amelyre mostantól minél jobban kell építkeznünk" – idézi őt a Ferrari honlapja.

Domenicali hangsúlyozta, hogy a Ferrari más csapatokhoz hasonlóan egyelőre a részegységek megbízható működésének biztosításával töltötte a tesztelést, ezért a 2014-ben várható erőviszonyokat lehetetlen megjósolni.

A Ferrari egyelőre elégedett az F14 T-vel Forrás: AFP/Jorge Guerrero

„A teljesítményét még senkinek nem tudjuk értékelni, legyen szó akár az F14 T-ről, akár az ellenfeleinkről" – mondta. „A legfontosabb az, hogy minél több kört tegyünk meg, az autó fejlesztésének folytatásához elengedhetetlen adatokat biztosítva ezzel a mérnököknek. Még korai lenne konkrét jóslatokba bocsátkoznunk. Sokkal fontosabb az, hogy egyértelműen tisztában legyünk a követendő iránnyal, így a lehető legjobb formában érkezzünk Melbourne-be."

Domenicali a Ferrari nevében üdvözölte „az új korszakot", amely szerinte kétségkívül beköszöntött az F1-ben a turbómotorok bevezetésével. „Ahogy az ilyen radikális változásoknál megszokott, nem érdemes előre ítélkezni, de mi lenyűgözőnek tartjuk az új technológiákat" – szögezte le. „Olyan kihívásokat tartogatnak, amelyeket mi, a Ferrarinál konstruktőrként örömmel fogadunk, mert lehetővé teszik a technológiák áramlását a cégünk különféle ágazatai között."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!