Vágólapra másolva!
Január 22-én, Genfben ülnek össze, hogy megoldást keressenek a sport problémáira, mindenekelőtt a költségplafon bevezetésének lehetőségeire. A szezonzáróért járó dupla pontokat valószínűleg megtartják.

A csapatokat január 22-ére, Genfbe csúcstalálkozóra hívták, hogy megvitassák a Forma-1 legsürgetőbb problémáit, köztük a költségplafon bevezetését, amelyről 2015-ös hatállyal már korábban megállapodtak, a megvalósíthatósága azonban egyelőre tisztázatlannak számít.

„Még nagyon messze járunk attól, hogy bármit aláírhassunk" – árulta el a Lotust irányító Eric Boullier az Autosportnak. „Látnunk kell, hogy három-négy csapat kétszer annyit tud fordítani a versenyzésre a mezőny átlagos költségvetéséhez képest. Számomra nem az a gond, hogy mennyit költenek, mert az F1 szempontjából bizonyos értelemben minél többet, annál jobb. De el kell érnünk, hogy az összes csapat elég ütőképes legyen a dobogós helyekért folytatott küzdelemhez."

A Ferrari főnöke, Stefano Domenicali ugyanakkor egy nem egységes költségplafont indítványozott, amely a bevételeik függvényében szabna határt az egyes csapatok kiadásainak, és a motorokat is házon belül építő gyári alakulatoknak eleve bővebb keretet biztosítana. Szerinte ez azért lenne sportszerű, mert a költségek korlátozása a kis csapatokat úgysem érinti.

A költségplafon lesz a csúcstalálkozó legfajsúlyosabb témája Forrás: AFP/Jewel Samad

„Miért nem fontoljuk meg, hogy ha a csapatok egy meghatározott összeget keresnek, akkor egy meghatározott összeget is költhessenek?" – vetette fel Domenicali. „Így egyensúlyban tarthatnánk a bevételeket és a kiadásokat."

A sereghajtó Caterhamnél azonban úgy vélik, valójában az FIA feladata lenne a költségplafon bevezetése, mert az istállóktól nem várható el, hogy ne a saját érdekeikre legyenek tekintettel.

„Mindenki amiatt panaszkodik, hogy a nagyobb csapatoknak kevésbé önzőnek kellene lenniük, és a sport érdekeit kellene szem előtt tartaniuk, de képzeljük csak magunkat a főnökeik helyébe! Ők nem akarnak mást, mint győzni" – mutatott rá a Caterham élén álló Cyril Abiteboul. „Nem érdekli őket, hogy a Caterham ott van-e a mezőnyben, és ütőképes-e."

„Nehéz altruistának lenni. Elvégre az F1 nem jótékonysági intézmény."

A csúcstalálkozón napirendre kerülhet ugyan a szezonzáróért 2014-től járó dupla pontok kérdése is, de a szabály hiába részesült negatív fogadtatásban a közvélemény részéről, nem valószínű, hogy visszavonják.

„Én az igazat megvallva teljesen semlegesen viszonyulok hozzá" – mondta Boullier. „Számunkra egyébként is döntővé válhat a világbajnoki küzdelem szempontjából. Kétségtelenül szemléletváltást jelent, mert nagy hangsúlyt helyez az utolsó versenyre, és kevésbé díjazza az egész évben végzett kemény munkát. De már megszületett róla a döntés. Elfogadtuk."

Mivel a csapatok tavaly megszavazták a javaslatot, amely a Sportszabályzatba is bekerült, már csak száz százalékos egyetértés mellett lehetne visszavonni, erre azonban kevés az esély.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!