Vágólapra másolva!
A Mercedesnél is aggódnak a csapatok hosszú távú életképessége miatt. A győzelmi kényszer pörgeti a fegyverkezési versenyt.

Az elmúlt időszakban egyre többen adnak hangot az aggodalmuknak amiatt, hogy még a Forma-1 nagy csapatai is bajba kerülhetnek a sporton a gazdasági válság ellenére eluralkodó költekezési láz miatt. A tavalyi konstruktőri összetett 4. helyezettje, a nagydíjgyőzelmet is arató Lotus, vagy a gazdag hagyományokkal rendelkező Williams is kénytelen tekintettel lenni az anyagi szempontokra a versenyzők igazolása során, az olyanok túlélése, mint a Caterham vagy a Marussia, pedig egyáltalán nem garantált.

Bár a csapatok az FIA-val karöltve a télen megállapodtak abban, hogy 2015-től egységes költségplafont vezetnek be, sokan úgy vélik, ez nem életszerű, mert ellenőrizhetetlennek bizonyulhat. Azzal ennek ellenére is mindenki egyetért, hogy a kiadásokat muszáj korlátozni – ezúttal a Mercedes vezérigazgatója, Toto Wolff hívta fel erre a figyelmet.

„Mi még mindig kevesebbet költünk, mint néhány másik élcsapat" – állította az Autosportnak. „Az anyacégünk elvárja, hogy költséghatékonyan működjünk, de a különbség, ha a középmezőny olyan csapataihoz hasonlítjuk, mint a Force India, a Williams és a Sauber, így is óriási."

Már Toto Wolff is életképtelennek tartja az F1 üzleti modelljét Forrás: Mercedes

„A legtöbb pénzből gazdálkodó alakulatok valószínűleg háromszor-négyszer annyit fordítanak a versenyzésre, mint azok a kisebbek. Vajon ez fenntartható és egészséges? Nem."

Wolff ugyanakkor lát biztató jeleket arra vonatkozóan, hogy a Forma-1 a nyilvánvaló kényszer hatására jobb belátásra tér. „Mostanában hallottuk, hogy Bernie (Ecclestone) is egyre többet hangsúlyozza a jelenlegi helyzet fenntarthatatlanságát" – mondta. „Látszik, hogy a legfontosabb tulajdonosok fenntarthatóbbá és kiegyensúlyozottabbá akarják tenni az F1 üzleti hátterét."

A sereghajtó Caterham főnöke, Cyril Abiteboul a napokban megjegyezte, hogy ha nem korlátozzák őket, a nagy csapatok még az eddiginél is drágább fegyverkezési versenybe kezdhetnek. „Muszáj igazolniuk, hogy jogosan költekeznek, és a győzelmi kényszer komoly versenybe hajszolhatja őket" – vélte. „Emiatt fennáll a veszélye, hogy a négy nagy csapat megmarad, mi, a többiek viszont lemorzsolódunk."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!