Társoldalunk:

Kubica a WRC-ben folytatja jövőre

2013.12.13. 13:40

A lengyel nem tér vissza a pályaversenyzéshez, a rali-világbajnokság összes fordulóját teljesíti az M-Sport egyik Ford Fiestájával.

Noha Robert Kubica fontolóra vette, hogy 2014-ben visszatér a pályaversenyzéshez, végül úgy döntött, a rali-világbajnokság legmagasabb kategóriájában, a WRC-ben folytatja a pályafutását. A lengyelt a Ford Fiestákat indító M-Sport szerződtette le, amely személyes támogatója miatt a Lotos World Rally Team név alatt biztosít majd autót a Kubicának.

A 2011 februárjában súlyos ralibalesetet szenvedett Kubica 2012 végén kezdett újra versenyezni, idén pedig öt győzelemmel a rali-világbajnokság második vonalának, a WRC2-nek lett a bajnoka. Emellett az Európa-bajnokság (ERC) több fordulóján bizonyította gyorsaságát, a novemberi Brit Ralin pedig egy gyári Citroennel indulhatott a WRC-ben.

Úgy tűnik, Kubica végleg elkötelezte magát a rali mellettForrás: Citroën

Az M-Sport főnöke, Malcolm Wilson korábban többször elmondta, hogy Kubicát szeretné a csapatában tudni 2014-re, ezért nagyon örül, hogy sikerült tető alá hozni a szerződését. „Már azóta szerettük volna őt megszerezni, mióta az év elején berobbant a WRC mezőnyébe. Úgy gondolom, nagyszerű dolgokat láthatunk tőle 2014-ben” – mondta. „Csak meg kell nézni, hogy Robert hogyan készült fel a 2013-as idényre – látszik, hogy ez nagyon sokat jelent neki.”

„Megvan benne az a siker iránti vágy és éhség, amit nem sok versenyzőben lehet látni. Őszintén hiszek benne, hogy az M-Sport minden olyan eszközt biztosítani tud számára, amelyek segítségével előreléphet a raliban" – nyilatkozta a csapatfőnök a lengyelről, aki egy hónappal ezelőtt elmondta, „szinte lehetetlennek” tartja, hogy visszatérhet még a Forma-1-be.

Wilson megerősítette, hogy Kubica jövőre mind a 13 fordulót teljesíteni fogja a WRC-ben. Az M-Sport versenyzője lesz Mikko Hirvonen és Kubica idei WRC2-es ellenfele, Elfyn Evans is.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!