Vágólapra másolva!
Mindkét csapat anyagi gondokkal küzd, ez lehet a megoldás. Michael Schumacher aggasztónak tartja a Forma-1 gazdasági helyzetét.

Az Auto Motor und Sport szerint elképzelhető, hogy a Sauber és a Marussia még a következő szezon előtt összeolvad. Ez a megoldás azért merülhetett fel, mert mindkét istálló anyagi gondokkal küzd, és a sereghajtó Marussia tulajdonosa, Andrej Cseglakov állítólag megelégelte, hogy folyamatosan saját zsebből kell fizetnie a tetemes veszteségeket.

A német lap úgy tudja, Cseglakov először a Williamsben próbált részesedést szerezni a Mercedes-vezérigazgató Toto Wolff részvényeinek felvásárlásával, ezt azonban a csapat helyettes főnöke, Claire Williams annak ellenére megvétózta, hogy Bernie Ecclestone rábólintott. Az orosz üzletember így jutott el a Sauberhez. Bár a svájci istálló korábban elvileg megegyezett szintén orosz befektetőkkel, akik Szergej Szirotykint szerették volna látni az egyik autóban, jelenleg ez a megállapodás sem tűnik bombabiztosnak.

A Marussia önálló csapatként megszűnhet, pedig idén először végeztek a 10. helyen a konstruktőrök között Forrás: AFP

Ha a Marussia és a Sauber tényleg egyesülne, a csapatok száma tízre csökkenne mindössze egy évvel azután, hogy a hányattatott sorsú HRT kénytelen volt leállítani az F1-es programját. A sport egyre súlyosabbnak tűnő anyagi problémáit aggódva figyeli a tavaly visszavonult Michael Schumacher is, aki a Bildnek nyilatkozva „kifejezetten ijesztőnek" nevezte a helyzetet. A csapatoknak szerinte „anyagilag nagyon nehéz, ami bizonyítja, hogy a Forma-1 sem immunis" a válságra.

Magának a hétszeres világbajnoknak azonban nem kell a jövője miatt aggódnia: a Bild szerint azért utazott Frankfurtba a magángépén, hogy egy Bokszkiállás című festményt vásároljon 3500 euróért.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!