Vágólapra másolva!
Stefano Domenicali örül a csapat jól szervezett munkájának, de az autó fejlesztésében és a gumik megértésében még sok hiányosságot lát. A Ferrarihoz visszatérő James Allison úgy érzi, motiváltak, és alig várják, hogy ismét uralják a Forma-1-et.

Az egyéni világbajnoki címre 2007, a konstruktőrire 2008 óta ácsingózó Ferrari újabb szezont kénytelen sikertelenként elkönyvelni. Idén jól kezdtek, Fernando Alonso az első öt futamból kettőt megnyert, de utána hullámvölgy következett, és a csapat nyár közepén bevetett fejlesztéseinek kudarca már előre jelezte, hogy ezúttal sem tudják megkaparintani a trófeákat.

Stefano Domenicali csapatfőnök a pozitívumokat kiemelve kezdte értékelni az évet. "Örülök, hogy az alakulatunk folyamatosan remekül dolgozott a versenypályákon, a bokszkiállások és a taktikák jól sikerültek, és egyszer sem robbant fel a motor" - mondta. "Ezek a pozitív jelek egy olyan szezonban, amely nem igazán volt kedvező számunkra. A lényeg, hogy ki kell javítanunk az idei hibáinkat és problémáinkat."

"Bizonyos területeken, főleg az autó fejlesztésében és a gumik megértésében javulnunk kell. Idén ezek okozták a valódi gondokat."

A Ferrari befejezte maranellói szélcsatornájának felújítását, és egyelőre úgy tűnik, hogy a központjukban lévő berendezés végre megfelelő adatokat szolgáltat. A mérnöki gárdában is történt erősítés, ezek közül a csapathoz visszatérő James Allison leigazolása tűnik a legfontosabbnak.

"Helyes intézkedéseket tettünk annak biztosítása érdekében, hogy jövőre ne a második, hanem az első helyért harcoljunk, mint tavaly" - mondta Domenicali. Allison korábban már dolgozott a Ferrarinál, és a Lotustól visszatérve hozzájuk motiváltnak érezte a csapatot.

James Allison Forrás: Lotus

"Egy sikeréhes és elszánt csapathoz érkeztem, amely mindegyik versenyen és a bajnokságban is a dobogó tetejére tör" - közölte. "Mindenki optimista a csapat, és alig várja, hogy ismét uralja a sportágat."

"Az F1-ben nem lehet gyorsan megoldani a gondokat. Hihetetlenül nehéz minden tekintetben tökéletesen kialakítani a szervezetet egészét, pedig ez szükséges egy bajnokság megnyeréséhez."

"A csapat lépésről lépésre szabadul meg a gyenge pontjaitól. Ezt folytatni fogjuk, és soha nem hagyjuk abba, még akkor sem, ha sikerült visszatornáznunk magunkat az élre."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!