Társoldalunk:

Maldonado a Sauberrel is tárgyal

2013.11.22. 16:02

A Lotus helyett a Force India vagy a Sauber is lehet a következő állomása a karrierjében, miközben Adrian Sutil burkoltan, de egyértelműen utalt rá, hogy ő már megállapodott a Force Indiával.

Egyáltalán nem biztos, hogy a Williamst elhagyó Pastor Maldonado végül a Lotusnál fog kikötni jövőre - ezt ő maga jelentette ki a Brazil Nagydíjon, miután egyre többen gondolják úgy, hogy a Lotusnak rá, valamint a szponzorai pénzére lesz szüksége Nico Hülkenberg helyett.

"A Lotus jó választás lenne, de a Sauber és a Force India is. Ezek a csapatok is megmutatták, hogy nagyon versenyképesek" - közölte Maldonado. "Tényleg remélem, hogy rövid időn belül eldől minden, de nem muszáj sietnem. Dolgozunk az ügyön. Lehet, hogy csak órák, lehet, hogy napok hiányoznak. Az is lehet, hogy több idő kell."

Pastor Maldonado a Force Indiánál is kiköthetForrás: AFP/Georges Decoster

Az ennél a három csapatnál kiadó hat helyből csak Romain Grosjeané biztos a Lotusnál, illetve az ifjú Szergej Szirotykin az, aki bízhat abban, hogy a Sauber tényleg rá meri bízni az egyik autó vezetését 2014-ben. Mindazonáltal lehet, hogy a pilótaválasztását majd csak decemberben bejelentő Force Indiánál is elkelt az egyik ülés, mert Adrian Sutil burkoltan, de egyértelműen utalt arra, hogy aláírt a csapathoz.

"Igen, tudom, hogy (jövőre) hol leszek. Valahol ott van egy aláírás, de a csapat elve az, hogy ne beszéljek róla. Mindenesetre boldog vagyok. Végig az én kezemben volt a döntés, hogy hova igazolok, vagy hova nem, és ezért érzem jól magam" - mondta. "Hiszem a német technikában és az angolok mérnöki munkájában, ez a kettő jól szokott együttműködni."

Sutil ezzel bizonyára a Mercedesre célzott, amelynek az angliai Brixworth-ben fejlesztik az F1-es motorjait, így valószínűleg maradhat a Force Indiánál. Közben a McLarentől menesztett Sergio Pérez is bizakodóbb lett a jövőjével kapcsolatban, azt állítva, hogy "95 százalékos valószínűséggel" lesz pilótaülése a következő szezonban is.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK