Vágólapra másolva!
Az USA Nagydíj helyszínére készülő mentőhelikopter nem tudott kommunikálni az irányítótoronnyal, ezért kellett félbeszakítani az edzést. 

Kaotikusan indult az idei USA Nagydíj hétvégéje, miután a 40 perces késéssel kezdődő első szabadedzést negyedórányi körözés után ismét félbe kellett szakítani. Az első halasztást az okozta, hogy a mentőhelikopter a pályát beborító sűrű köd miatt nem tudott volna felszállni, a piros zászlók pedig később egy, a helikoptert érintő műszaki probléma miatt kerültek elő.

Az Autosport úgy tudja, az eredetileg készenlétbe állított helikopter egy meglazult antenna miatt nem tudott kapcsolatba lépni az irányítótoronnyal, ezért egy másik járművet kellett a pályára küldeni az austini repülőtérről. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a helikopter megérkezéséig nem tartotta biztonságosnak az edzés folytatását, ezért bő fél órán keresztül állt a gyakorlás.

A BBC információ szerint azért kellett hosszasan várakozni a helikopterre, mert a pilóta az austini repülőteret elhagyva rádióproblémákat tapasztalt, ezért vissza kellett fordulnia. Miután a hibát kijavították, a forgalomirányító torony nem adott egyből engedélyt a felszállásra. A versenyigazgató Charlie Whiting úgy döntött, addig nem engedi a pályára a mezőnyt, amíg a helikopter el nem foglalta a helyét a pálya mellett.

A problémák miatt a csapatoknak kevesebb, mint egy órájuk maradt a gyakorlásra, hiszen a szabályok szerint a péntek délelőtti szabadedzés vége és a délutáni kezdete között legalább két órának kell eltelnie.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!