Társoldalunk:

Visszatérhet Afrikába a Forma-1

2013.11.13. 17:46

Bernie Ecclestone Marokkóban rendezne futamot, állítólag már a szerződést is megkötötték. A jövőben Portugália és egy moszkvai pálya is bekerülhet a versenynaptárba. 

Bernie Ecclestone keményen dolgozik azon, hogy egyre több térségben tegye népszerűvé a Forma-1-et, ezért évről évre új országokkal tárgyal az esetleges futamrendezésről. A német Bild szerint a legújabb célpont Marokkó lehet, amit alátámaszt az a tény is, hogy Ecclestone-t az Abu-Dzabi Nagydíj alatt az észak-afrikai ország uralkodójával láttak tárgyalni.

A Bild szerint Ecclestone a héten elárulta, hogy egy új helyszínnel már meg is kötötte a 600 millió dollárt érő szerződést, és az Autoweek is úgy tudja, Marokkónak van a legnagyobb esélye a futamrendezésére. Arról egyelőre nem esett szó, hogy melyik évben látogatna el a mezőny az arab országba, amely nem ismeretlen helyszín az F1-ben: a legutóbbi futamot 1958-ban rendezték Casablanca mellett. Afrikában egyébként 1993-ban járt utoljára a Forma-1, akkor a dél-afrikai Kyalami volt a helyszín.

Ecclestone Abu-Dzabiban találkozott a marokkói királlyalForrás: AFP/Peter Parks

A rendezési jogért versengő országok közé hamarosan Portugália is bekerülhet, a Forma-1-et korábban 13 éven át vendégül látó estorili pályát ugyanis felújították, hogy megfeleljen a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) biztonsági előírásainak. Estorilban legutóbb 1996-ban rendeztek nagydíjat, s bár azóta többször is szerettek volna visszakerülni a versenynaptárba, csak idén kapták meg az F1-es futamok rendezéséhez szükséges minősítést az FIA-tól.

Noha Oroszországban csak jövőre rendezik meg az első Forma-1-es futamot Szocsiban, az orosz Ria Novoszti hírügynökség szerint Hermann Tilkét máris felkérték arra, hogy Moszkva külvárosába is tervezzen egy pályát. A város egyik hivatalnoka elárulta, a leendő pálya „a legmagasabb szintű” autóversenyek megrendezésére lesz alkalmas, beleértve a Forma-1-et is.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!