Társoldalunk:

Massa váltja Maldonadót a Williamsnél

2013.11.11. 16:46

Hétfőn bejelentették, hogy jövőre Valtteri Bottas csapattársa lesz. A Ferraritól menesztett brazil reméli, hogy a tapasztalatával hozzájárulhat az istálló feltámadásához. Maldonado sorsa egyelőre nem ismert.

Amint az várható volt, a Williams hétfőn bejelentette, hogy 2014-ben a Felipe Massa-Valtteri Bottas párossal vág neki az idénynek, ami egyben azt is jelenti, hogy Pastor Maldonadótól megválnak. Frank Williams szerint a Ferraritól nyolc szezon után menesztett Massa „kivételes tehetség, és a pályán vérbeli küzdő, ráadásul rengeteg tapasztalattal érkezik hozzánk, amikor új fejezetet nyitunk a csapat történetében."

Az istállót irányító Claire Williams célzott rá, hogy mindkét versenyzőjükkel több évre szóló szerződést kötöttek, és remélik, hogy ez stabil alapokat teremt a fejlődéshez. „Ez a bejelentés kulcsfontosságú lépés afelé, hogy a Williams visszatérjen a rajtrács elejére" – mondta. Erre nagy szükségük is van, hiszen idén mindössze egy pontot szereztek, amire 1977 óta nem volt példa, teljes szezonban pedig még soha.

„Felipe az évek során már bizonyította a tehetségét, valamint azt is, hogy képes egy csapatot motiválni és világbajnoki címekhez segíteni" – tette hozzá Claire Williams. „Valtteri pedig egy izgalmas, fiatal tehetség, aki a nálunk töltött első szezonjában tisztességes munkát végzett. Szeretnénk neki olyan technikai hátteret biztosítani, amellyel megmutathatja, hogy mennyire jó valójában."

Massa 2008-ban néhány másodpercig világbajnoknak érezhette magát, de a következő évben elszenvedett balesete megtörte a lendületétForrás: Ferrari

A Williams közleménye kitért rá, hogy Bottas „nem kis mértékben a kanadai teljesítményével győzte meg a csapatot, ahol nehéz körülmények között a 3. rajthelyre kvalifikálta Williams-Renault FW35-ösét." A finn – akinek az eddigi legjobb eredménye a szepangi 11. hely – nem titkolta, hogy örül a folytatásnak. „Bízom a Williamsben. Tudom, hogy a jövőben sokkal jobb teljesítményre leszünk képesek, mint most" – mondta.

Maldonado tavaly még egy győzelmet is aratott a Spanyol Nagydíjon, idén azonban csak egy 10. helyre futotta az erejéből. A Williams jövőre Mercedes motorokra vált, és a 32 éves Massa reméli, hogy az átfogó szabálymódosítások szezonjában a rutinja különösen az istálló hasznára válhat.

„A Williams a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb és legfontosabb csapata" – mutatott rá. „Gyerekkoromban mindig arról álmodoztam, hogy egyszer majd a Williamsnél, a Ferrarinál vagy a McLarennél fogok versenyezni, és örülök, hogy a Ferrari után a sport egy másik ikonjához igazolhatok. Arra is érdemes emlékeznünk, hogy a legjobb brazil pilóták közül többen versenyeztek a Williamsnél, szoros nemzeti kötődést alakítva ki a csapattal."

A Ferraritól várhatóan a Williamshez szerződik a brazil eddigi versenymérnöke, Rob Smedley is, igaz, magasabb beosztásba, így közvetlenül valószínűleg már nem fognak együtt dolgozni. Massa a Sky Sports-nak elárulta, hogy tárgyalt a Lotusszal, a McLarennel, a Sauberrel és a Force Indiával is.

Bár erre az istálló közleménye nem tért ki, a tizenegyszeres nagydíjgyőztes állítólag a brazil olajipari vállalat, a Petrobras támogatásával kapott helyet a Williamsnél. Maldonadót egy hasonló profilú venezuelai cég, a PDVSA szponzorálta, s bár a szerződésük elvileg még több évre szólt, valószínűleg sikerült közös megegyezéssel felbontaniuk. A helyzet pikantériája, hogy Massát és Maldonadót ugyanaz az ember, Nicolas Todt menedzseli.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!