Vágólapra másolva!
A Q2-ben kieső Jenson Button teljesen értetlenül áll a McLaren délutáni teljesítménye előtt. Sergio Pérezt a sárga zászlók hátráltatták az időmérő végén. 

A bíztató szabadedzések után az időmérő kisebb csalódást hozott a McLaren számára Abu-Dzabiban, ahol Sergio Pérez a 9. helyen végzett, Jenson Button pedig már a Q2-en kiesett, így vasárnap csak a 13. rajtkockából indulhat.

„Az autót jónak éreztem. Ha találunk még néhány századot, akár hetedikek is lehettünk volna, elérhető közelségben volt az eredmény” – mondta Pérez, aki a délelőtti 18. helye után elégedett volt az eredménnyel. „Fontos volt, hogy nyugodtak maradjunk a rosszul sikerült harmadik szabadedzés után.”

Az elmúlt versenyeken egyre jobban teljesítő mexikóit az időmérő utolsó másodperceiben a Lewis Hamilton megpördülése miatt lengetett sárga zászlók is hátráltatták. „Checo még a Q2-ben is jó tempót diktált, és ígéretesnek tűnt a teljesítménye, az 5. helyen jutott tovább, így nagy kár, hogy a sárga zászlók miatt nem tudta beváltani a reményeket a Q3-ban” – mondta Martin Whitmarsh csapatfőnök.

Ezúttal Péreznek jött ki jobban a lépés Forrás: AFP

A 13. helyet megszerző Button teljesen értetlenül állt az autója délutáni teljesítménye előtt. „Össze vagyok zavarodva” – ismerte el. „Ez nagyon bosszantó, mert délelőtt minden remekül működött, és egész hétvégén elégedett voltam az autóval” – tette hozzá.

„Nem tudom, hogy a hőmérséklet-e az oka, de nagyon megszenvedtem, hogy működésre bírjam a gumikat. El sem tudják képzelni, milyen keményen megdolgoztattam őket a kör elején, de ez sem volt elég” – mondta.

A versenyző a gumiproblémák mellett a tapadás teljes hiányára is panaszkodott a csapatrádión. Pedig elmondása szerint a McLaren első szárnyát már a lehető legnagyobb leszorítóerőre állították be, hogy csökkentsék az alulkormányzottságot. „Tényleg nem tudunk mit csinálni az autóval, hogy javítsunk az első tapadáson, mert a hátsó szárny már így is nagyon alacsony leszorítóerőre van állítva – ahogy az a csúcssebességünkből is látszik”

Bár pénteken még úgy tűnt, hogy a McLaren lehet a hétvége egyik meglepetése, az időmérő alapján ismét valószínűtlen, hogy vasárnap megszerezhetik idei első dobogós helyezésüket.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!