Vágólapra másolva!
A csapat elszámolta magát a Q1-ben, azt hitték, Grosjean a közepes gumikon is továbbjuthat. Räikkönen sem elégedett az indiai időmérőjével.

Az Indiai Nagydíj kvalifikációján Romain Grosjean Q1-es kiesése jelentette a legnagyobb meglepetést, hiszen a francia az utóbbi időben remek teljesítmény nyújtott az időmérőkön. Ezúttal sem a tempójával volt gond, a csapatatával együtt azonban súlyos taktikai hibát vétettek: azt hitték, Grosjean közepes gumikon futott 1:26.577-es köre elég lesz a továbbjutáshoz, ezért a francia az utolsó percekre vissza is tért a bokszba. A Q2-be kerüléshez szükséges köridő azonban sokkal gyorsabb volt, mint amire számítottak, így Grosjean több mint 4 tizeddel lemaradt a továbbjutásról.

„Az időmérő előtt kiszámoltuk a várható szintidőt, de az összes autó gyorsabb volt, mint amire számítottunk” – kesergett Grosjean, aki végül a 17. lett. Ennél rosszabb helyről idén csak Kanadában indulhatott, akkor egy büntetés miatt sorolták az utolsó helyre. „Sikerült nagyjából olyan köridőt futnunk, amilyet szerettünk volna, de a vártnál sokkal szorosabb volt a mezőny. A lágy gumik is jobban teljesítettek, mint ma délelőtt.”

Grosjean pénteken még bízott benne, hogy a Red Bullokkal harcolhat Forrás: AFP

Grosjean rámutatott, hogy nem csak az istálló hibáztatható a félresikerült taktikáért. „Én is részt vettem a döntésben – nem lenne igazságos, ha kizárólag a csapatra vagy rám fognánk a hibát” – magyarázta. „Egyszerűen lemaradtunk a továbbjutásról. Megvizsgáljuk, mi volt az oka, de néha megtörténik az ilyesmi.”

Noha három rosszul sikerült időmérő után végre újra csapattársa előtt végzett, Kimi Räikkönen sem volt elégedett az edzés után. A finn csak a 6. helyet tudta megszerezni, több mint egy másodperccel lemaradva Sebastian Vettel mögött. „Nem volt ideális ez az időmérő, még mindig alulkormányzottsággal küszködtem” – magyarázta Räikkönen, aki pénteken is elégedetlen volt a Lotusszal.

A finn elismerte, hogy szombaton jobban működött az autója, mint a pénteki szabadedzéseken, de a lágy gumikból nem tudták egy teljes körön keresztül kihozni a maximumot. A versennyel kapcsolatban szokás szerint bizakodóbban nyilatkozott. „Megpróbálom a lehető legjobb teljesítményt nyújtani” – ígérte. „Összességében jobbnak érzem az autómat, mint az előző néhány versenyen – még mindig nem tartunk ott, ahol lenni akarunk, de kicsit javultunk.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!