Vágólapra másolva!
Az Indiai Nagydíj második szabadedzése után már a délelőtt küszködő Kimi Räikkönen is elégedettebb volt az autójával. Szombaton tovább szeretnének javulni.

A Lotus jogosan bizakodhat abban, hogy az Indiai Nagydíjon is sikerül legfőbb riválisaik, a Mercedes és a Ferrari előtt végezniük, hiszen Romain Grosjeannál a pénteki szabadedzéseken csak a két Red Bull tudott gyorsabb lenni. Az utóbbi időben remeklő francia délelőtt a 4., délután pedig a 3. helyen zárta az edzéseket, és a nap végén is viszonylag elégedetten nyilatkozott az autójáról.

„Jól indult a hétvégénk” – mondta Grosjean, aki délután fél másodperccel volt lassabb, mint Sebastian Vettel. „Jónak érzem az autómat, és a nap folyamán is sikerült tovább javítanunk rajta. A tapadással persze mindig küszködünk ezen a pályán, ezért elég nehéz megtalálni a határainkat. A riválisainkhoz képest viszont elég gyorsnak tűnik az autónk.”

Megint Grosjean került a legközelebb a Red Bullokhoz Forrás: AFP

Noha a Lotus vezető versenymérnöke, Alan Permane szerint nem a „hihetetlenül gyors” Red Bull lesz a legfőbb ellenfelük a hétvégén, Grosjean bízik benne, hogy megszorongathatja Vetteléket. A francia az elmúlt három futamon a második sorból rajtolhatott.

„Remélem, holnap is erős napunk lesz - a mai tapasztalatokból kiindulva ez azt jelentené, hogy ismét remek helyről rajtolhatunk” – bizakodott. „Mindent megteszünk azért, hogy megküzdhessünk a Red Bullokkal.”

Kimi Räikkönen napja nehezebben indult, délelőtt nem volt elégedett a Lotus balanszával, és több mint 2 másodperces lemaradással csak a 17. helyen végzett. A második gyakorlásra sokat változtattak az autóján, ennek köszönhetően sikerült is közelebb kerülnie Grosjeanhoz – igaz, így is kapott tőle 4 tizedet.

„Úgy tűnik, most már rendben van az autóm, de még javíthatunk rajta” – magyarázta az edzések után. „Reggel nem voltam vele túl elégedett, délutánra viszont sokkal jobb lett. Holnap valószínűleg még többet javulhatunk.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!