Vágólapra másolva!
Az utóbbi futamokon mutatott formájukból kiindulva a Lotus hisz benne, hogy le tudják győzni a Ferrarit és a Mercedest. Az olasz istálló is érzi a veszélyt.

Négy futammal a 2013-as világbajnokság vége előtt a Lotus a konstruktőri világbajnokság 4. helyén áll, a Ferrari 33, a Mercedes pedig 23 ponttal előzi meg őket. Bár a hátrányuk nem nevezhető kicsinek, a Lotus bízik benne, hogy a hátralévő versenyeken sikerül megelőzniük legalább az egyik riválisukat. Az elmúlt versenyek alapján erre lehet is esélyük: Koreában és Japánban összesen 58 pontot szereztek, míg a Ferrarinak csak 23, a Mercedesnek pedig 20 pontot sikerült gyűjtenie, így a Lotus jelentősen csökkentette a hátrányát.

A csapatfőnök Eric Boullier szerint már a Ferrari és a Mercedes is tisztában van vele, hogy a Lotus közeledik hozzájuk, ezért a hátralévő futamokon nagyobb nyomás alatt kell versenyezniük. „Talán kicsit nagyravágyóak vagyunk, de ha ilyen formában folytatjuk, akkor fel tudunk zárkózni a második helyre” – mondta a francia az Autosportnak.

Egyetért Boullier-vel az istálló vezető versenymérnöke, Alan Permane is. Szerinte a Lotus „hatalmas” mértékben csökkentette a hátrányát az elmúlt két futamon, és a következő versenyhétvégéken is hasonló eredményeket vár. „A hátralévő pályák nagyon hasonlítanak Koreához és Japánhoz, ugyanannyi leszorítóerőre lesz szükségünk. A következő néhány versenyen ráadásul a közepes és a lágy gumikat fogjuk használni – ezeket nagyon szeretjük, hiszen kedveznek nekünk” – magyarázta.

Az utóbbi időben Grosjean is képes nagyszerű eredményekre Forrás: AFP

Permane szerint „már senki nem fejleszti az autóját”, ezért az erőviszonyok az idény végéig nagyjából hasonlóak maradnak. „A Ferrarinál az időmérőn és a versenyen is egyértelműen gyorsabbak vagyunk, bár ott van nekik Fernando (Alonso), a titkos fegyverük. Ha viszont a nyolcadik helyről kell indulnia, akkor ő is küszködni fog” – vélekedett. „A Mercedes időmérős tempója hasonló a miénkhez, talán kicsit jobb is. De a versenyeken szerintem mi vagyunk a gyorsabbak.”

„Még mindig hosszú a bajnokság, sok dolgunk lesz a következő négy versenyen. Úgy gondolom, az egyik csapatot sikerül elkapnunk – de a mindkettőt megpróbáljuk befogni.”

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elismerte, ő is érzi a hátulról közeledő veszélyt. Ennek érdekében még új alkatrészeket is bevetnek az idény végén. „Ha folytatni akarjuk a harcot, elengedhetetlen, hogy megpróbáljunk javítani az autónkon. Van néhány elem, amelyet bevethetünk a következő futamokon – főleg az időmérős teljesítményünkön kell javítanunk.”

Domenicali nem tart attól, hogy a 2013-as autóra gyártott fejlesztések elvonják a mérnökök figyelmét a jövő évi modellen zajló munkáról. „A gyárunkban már 100 százalékban az új autón dolgozunk” – nyilatkozta.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!