Vágólapra másolva!
A német túraautó-bajnokság 1988 után teszi újra tiszteletét a magyar pályán, a versenyt június elsején rendezik majd.

Huszonhat év után jövőre visszatér a Hungaroringre az egyik legszínvonalasabb autóverseny-sorozat, a német túraautó-bajnokság (DTM) mezőnye. A DTM szerda délelőtt hozta nyilvánosságra a 2014-es előzetes versenynaptárát, amelyben 1988 óta először a magyar pálya is helyet kapott, június elsejei dátummal.

A tíz futamot tartalmazó versenynaptárból jövőre kimarad az angliai Brands Hatch és a hollandiai Zandvoort, ezeket a helyeket töltik fel a Hungaroringgel és egy – egyelőre nem megnevezett - kínai helyszínnel. A DTM élén álló Hans Werner Aufrecht azzal magyarázta a változásokat, hogy Magyarország és Kína is „érdekes piac” a szériában részvevő autógyártók számára.

A DTM-ben három gyártó, az Audi, a BMW és a Mercedes vesz részt Forrás: BMW

„A Forma-1-es futamnak is otthont adó pálya a legmagasabb színvonalat képviseli, és Kelet-Európában sokan lelkesednek a DTM-ért” – mondta Aufrecht arról, hogy miért a Hungaroringre esett a választásuk. „Ráadásul mindhárom gyártónknak, az Audinak, a BMW-nek és a Mercedesnek is van gyára a pálya közelében.”

A Hungaroringen megrendezett eddigi egyetlen DTM-futamot a Forma-1-ből is ismert Johnny Cecotto nyerte 1988-ban. A 2013-as mezőnyben olyan nagynevű versenyzőket találunk, mint a háromszoros túraautó-világbajnok Andy Priaulx, a korábbi F1-es pilóta Timo Glock vagy a széria kétszeres bajnoka, Mattias Ekström. A bajnokságot idén Mike Rockenfeller nyerte meg egy Audi volánja mögött.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!