Vágólapra másolva!
Japánban megszerzett első pontjai után arra törekszik, hogy a csapattársát is megszorongassa. Hálás a Saubernek, amiért türelmesek voltak vele.

A szezont meglehetősen gyengén kezdő Esteban Gutiérrez formája észrevehetően javult az elmúlt hetekben, a Japán Nagydíjon pedig pályafutása első Forma-1-es pontjait is sikerült megszereznie. A mexikói újonc teljesítményét a versenyhétvégék többségén beárnyékolta Nico Hülkenberg remeklése, de Szuzukában a szokásosnál kisebb volt a hátránya csapattársához képest: a rendkívül szoros időmérőn csak 2 tizedet kapott tőle a Q2-ben, a versenyen pedig 20 másodperccel mögötte ért célba a 7. helyen.

Gutiérrez nem titkolja, a hátralévő négy versenyen arra törekszik, hogy Hülkenberghez hasonló teljesítményt nyújtson. „Az a célom, hogy egyre közelebb kerüljek hozzá, és a legutóbbi néhány versenyen ez sikerült is” – mondta az Autosportnak. „Meglátjuk, hogyan folytatjuk, de nagyon fontos, hogy mindkét autónkkal pontszerző helyen érjünk célba.”

Gutiérrez az idény első felében sokat hibázott Forrás: AFP

A 22 éves mexikói úgy érzi, elkapta a ritmust, és a szezon végéig képes lesz egyenletesen jól versenyezni. A jövője szempontjából is fontos, hogy bizonyítson a hátralévő versenyeken, hiszen a Sauber még nem döntött a jövő évi felállásáról. Gutiérrez egyébként hálás a főnökeinek, hogy megadták neki a fejlődéshez szükséges időt.

„A csapattal együtt nagyon keményen dolgoztunk – türelmesek voltak velem, és megteremtették a fejlődésemhez szükséges feltételeket” – magyarázta. „Ennek köszönhető a mostani eredmény: a körülöttem dolgozó embereknek, a csapatnak, a barátaimnak és a családomnak. Ők együttesen rengeteg energiát adnak.”

Monisha Kaltenborn elismerte, hogy az idény elején nem voltak teljesen elégedettek Gutiérrez teljesítményével, de bíztak a képességeiben. „Elég sokat kellett tanulnia” – mondta a Sauber csapatfőnöke. „Nagyon nehezen indult számára az idény.”

„Nem tűnt túl rózsásnak a helyzet, mégis végig hittünk benne” – tette hozzá. „Tudtuk, hogy egy idő után eljut erre a pontra.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!