Vágólapra másolva!
Alonsóval ellentétben a főtervező Nikolas Tombazis úgy gondolja, a Ferrari leginkább a félresikerült fejlesztései miatt maradt le a Red Bulltól. Az új szélcsatornában bíznak.

Noha Fernando Alonso a múlt héten úgy nyilatkozott, a Ferrari az új szerkezetű Pirellik bevezetése után mondhatott búcsút a világbajnoki címnek, a főtervező Nikolas Tombazis szerint nem foghatják a gumikra a nyár eleje óta tartó visszaesésüket. A Ferrari erős formában kezdte az idényt, Alonso tavasszal két futamot is nyert, de május óta egyszer sem állhatott a dobogó tetejére. Az elmúlt öt futamból négyet megnyerő Sebastian Vettel így már 60 pontos előnnyel vezeti előtte a tabellát.

„Elég felszínes lenne, ha kizárólag a gumikat okolnánk a gyengébb teljesítményünkért” – nyilatkozta Tombazis. „A fejlesztéseink között is voltak olyanok, amelyek nem sikerültek túl jól, vagy nem is működtek.”

Alonso a májusi Spanyol Nagydíjon tudott utoljára nyerni Forrás: AFP

A Ferrari évek óta küszködik a hibásan működő szélcsatornájával, a maranellói létesítményt tavaly októberben be is zárták egy alapos felújítás erejéig. Addig a Toyota korábbi szélcsatornáját használták Kölnben, de ez sem bizonyult tökéletes megoldásnak. „Az ellenfeleinkhez viszonyítva ez a gyenge pontunk. A levegő áramlásával voltak problémáink – nem volt olyan homogén, mint kellett volna, ezért nem tudtunk megfelelő méretű modellekkel tesztelni” – magyarázta Tombazis.

„A felszereléseink is elég elavultak voltak, ezért nem tudtunk eleget kísérletezni és tesztelni. Ez kicsit visszavetett minket”- tette hozzá. A Ferrari saját szélcsatornájában rövidesen befejeződnek a munkálatok, október végétől ismét használhatják azt. Tombazis biztos benne, hogy az átalakított maranellói létesítmény segítségével jövőre nagyobb esélyekkel indulnak.

„Azzal töltöttük az elmúlt hónapokat, hogy megoldjuk ezeket a problémákat. Optimista vagyok: úgy gondolom, ha ismét teljes mértékben kihasználhatjuk a létesítményt, nem leszünk hátrányban az ellenfeleinkkel szemben” – mondta.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!