Vágólapra másolva!
A 18 éves Szergej Szirotkin már egy ferraris teszttel készül a jövő évi debütálására, és az erős támogatókkal rendelkező Vitalij Petrovnak is nagy esélye van a visszatérésre.

Könnyen előfordulhat, hogy a 2014-ben megrendezendő első Orosz Nagydíjon rögtön két hazai versenyzőért is szoríthat majd a közönség, Szergej Szirotkin mellett ugyanis Vitalij Petrov is jó esélyekkel száll harcba a versenyzői állásért. A 18 éves Szirotkin helye már biztosnak tűnik az orosz kapcsolatokkal rendelkező Saubernél, Petrov pedig a Marussiánál vagy akár szintén a svájciaknál kaphat helyet a szponzorainak köszönhetően.

Az idén a World Series by Renault (WSR) futamain induló Szirotkin múlt pénteken vezethetett először Forma-1-es autót, a Sauber idei modelljét próbálhatta ki a szocsi versenypálya egy 700 méteres szakaszán. A fiatal versenyző szerint „nagyon különleges” élmény volt az Orosz Nagydíj leendő helyszínén F1-es autóba ülni, de nemsokára még fontosabb feladat vár rá: a Ferrari saját tesztpályáján, Fioranóban kell bebizonyítania, hogy megérdemli a versenyzéshez szükséges szuperlicenszet.

„Ez igazából csak formalitás” – nyilatkozta az f1news.ru-nak Szirotkin, aki megerősítette, hogy egy Ferrarit fog vezetni. „Két napom lesz arra, hogy legalább 300 kilométert teljesítsek versenytempóban. Nagyon komolyan veszem ezt a feladatot, de nem félek tőle – hiszek benne, hogy meg tudom csinálni.”

Petrov tavaly a Caterhammel szerepelt utoljára a Forma-1-ben Forrás: Caterham F1

Szirotkin nagyon fontosnak tartja, hogy minél több időt töltsön Forma-1-es autóban, a szocsi kiruccanás kedvéért még a WSR Paul Ricard-i fordulójának szombati versenyét is kihagyta. Azt egyelőre nem lehet tudni, ki lesz a csapattársa a Saubernél, de egyes híresztelések szerint előfordulhat, hogy az anyagi gondokkal küzdő csapat két orosz pilótát alkalmaz majd. A mezőnyből 2012 végén kikerülő Vitalij Petrov ugyanis volt menedszere, Okszana Koszacsenko szerint 25 millió dollárral tudna kisegíteni egy bajban lévő csapatot, és hároméves F1-es tapasztalata miatt is vonzó opció lehet az istállók számára.

Petrov maga sem zárta ki, hogy jövőre a Saubernél láthatjuk viszont. „(Nico) Hülkenberg valószínűleg eligazol” – mondta a Championatnak. „(Esteban) Gutiérrezzel pedig nem túl elégedettek.” A svájciak csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn viszont tagadta, hogy elégedetlenek a Telmex által támogatott mexikói újonccal, és csak annyit közölt, hogy a jövő évi felállást „a megfelelő időpontban” fogják közölni.

Amennyiben a Sauber mégsem őt szerződteti, Petrovnak az orosz tulajdonban lévő Marussiánál is lehet esélye. A korábban a Renault-nál és a Caterhamnél is megfordult 29 éves versenyző mindenesetre optimistának tűnik. „Tudjuk, hogy néhány istálló anyagi gondokkal küzd” – mondta. „Így azok a versenyzők kaphatnak lehetőséget, akik tudnak segíteni ezen a területen.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!