Vágólapra másolva!
Nem titkolja csalódottságát a csapat idei teljesítménye miatt, de elégedett a szakemberekkel és az átszervezésekkel, ezért bízik benne, hogy a következő szezonban is maradhat a Williamsnél. 

2012-höz képest a Williams szereplése az egyik legnagyobb csalódás az idei Forma-1-es szezonban: azt követően, hogy a csapat nyolc év után először tavaly győzelmet is aratott (a Spanyol Nagydíjon), idén eddig csupán egyetlen pontot tudott gyűjteni. Pastor Maldonado nem leplezi csalódottságát a visszaesés miatt, de képesnek érzi csapatát a felzárkózásra.

"Tavaly, jó néhány hónappal ezelőtt futamot nyertem, idén viszont azért is harcolnom kell, hogy egyáltalán bejussak a Q2-be, és ez nagyon bosszantó" - ismerte el az ESPN-nek. "Mindazonáltal nem hátrálunk meg, a csapat keményen dolgozik, és én is a legjobb formámra törekszem. Az autó teljesítményén azonban sokat kell javítanunk."

"Javítanunk kell az aerodinamikán, és hamarosan fejlődni is fogunk pár új csomaggal. Továbbra is sokat foglalkozunk az idei autóval, amellyel talán nem nyerhetjük meg mindegyik futamot, de arra jó lehet, hogy harcolhassunk vele a pontokért."

"Az egyetlen problémánk az, ami a legfontosabb, vagyis maga az autó. De ha keményen dolgozunk, és mindent jól összerakunk, akkor szerintem megoldhatjuk a gondokat. Sok tapasztalatunk van, nagyszerűek a szakembereink, kiváló a gyár. Úgy vélem, megvannak az eszközeink ahhoz, hogy egy erős autót készítsünk" - tekintett előre a következő szezonra is.

Pastor Maldonado szerezte a Williams egyetlen pontját 2013-ban Forrás: Williams

Az még nem biztos, hogy Maldonado a Williams overallját fogja felvenni 2014-ben, mivel a hírek szerint a venezuelai versenyző akár a Lotushoz is leszerződhet - az átigazolást bőkezű szponzora, a PDVSA olajvállalat dollármilliói tennék lehetővé. Maldonado ugyanakkor azt mondja, hogy inkább nem akar csapatot váltani.

"Az nyilvánvaló, hogy nincs ínyemre az autó. Tavaly mindig a Q3-ért harcoltunk, idén viszont kilométerekre vagyunk a tavalyi formánktól. Azonban jól érzem magam a csapatnál, jó kapcsolatokat építettem ki, kiváló emberek, mérnökök vesznek körül. Ezt meg kell becsülnünk, és bízom benne, hogy maradni fogok" - nyilatkozta.

"Változott a személyzet, új szakemberek érkeztek, és továbbiak fognak még jönni. Véleményem szerint a csapat átszervezése megfelelően halad, és remélem, hogy maradhatok."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!