Vágólapra másolva!
A Lotus elnöke, Gérard López elmondta, hogy a finn versenyző a maradásának egyik feltételeként azt szabta meg, hogy szorosabb legyen az együttműködés a csapat és a motorszállító között.

Kimi Räikkönen továbbra sem döntötte el, hogy marad-e a Lotusnál, vagy másik csapathoz igazol át. A finn versenyző bevallottan egy élcsapatnál akar vezetni 2014-től, de ha a Lotusnál adottnak látja a szükséges feltételeket ehhez, akkor nem tervez máshová szerződni. Jelenlegi főnökei bíznak Räikkönen maradásában.

"Szereti ezt a csapatot, az itteni környezetet, szeret nálunk lenni" - idézte Eric Boullier csapatfőnököt az Autosport. "Mindazonáltal racionálisnak kell lennünk: rendbe kell raknunk a csapatot pénzügyileg, és jövőre új műszaki kihívások is várnak ránk. Amint megtudjuk, hogy képesek leszünk megadni neki azt, amire vágyik, nyilvánvalóan leülünk majd tárgyalni."

A Lotus elnöke, Gérard López kifejtette, hogy Räikkönen nem a fizetésével kapcsolatos vitás pontok miatt nem döntött eddig. "Megkapta a bónuszát a pontokért" - jelentette ki a Motorsport-total.com-nak. "Két hónapja azt mondta, hogy marad, amennyiben bizonyos garanciákkal szolgálunk neki műszaki téren. Úgy gondolom, nagy az esélye, hogy maradni fog nálunk."

Amennyiben mégsem így történik, akkor Räikkönen a Red Bullnál foglalhatja el Mark Webber helyét, de a spekulációk szerint akár a Ferrarihoz vagy a McLarenhez is visszatérhet.

Kimi Räikkönen idén még biztosan a Lotusnál versenyez Forrás: AFP

López utalt rá, hogy Räikkönen azt szeretné, ha a Renault nagyobb figyelmet fordítana a Lotus kiszolgálására. "A fő követelménye az, hogy jövőre élcsapat legyünk, s mivel jelentősen változni fognak a műszaki előírások, nem akarja, hogy csak egy ügyfélcsapat legyünk" - célzott a csapat elnöke a 2014-től használatos turbómotorokra. "Tárgyalunk arról, hogy valamilyen módon szorosabb együttműködést folytassunk a Renault-val. Ezért nem írtuk még alá a szerződést a motorokról."

Az Auto Motor und Sportnak hozzátette, hogy bár még nincs érvényes megállapodás, "jelenleg a Renault ügyfelei vagyunk, és úgy látszik, hogy velük fogunk tovább dolgozni." A jelenlegi Lotus istálló pont a Renault korábbi gyári alakulatának jogutódja.

A Renault a Red Bullt, a Toro Rossót és a Caterhamet látja el biztosan motorokkal 2014-től, hozzájuk csatlakozhat negyedik csapatként a Lotus.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!