Vágólapra másolva!
Az ügyvezető igazgató Toto Wolff szerint hosszabb távon árthat az istállónak, ha mindenáron a világbajnoki cím megszerzéséért küzdenek. Még nem döntötték el, meddig fejlesztik az idei autójukat.

A Mercedes Lewis Hamilton hungaroringi győzelme után kezdett valóban reménykedni abban, hogy a nehéz kezdetek után mégis harcba szállhatnak a világbajnoki címért 2013-ban. Bár Lewis Hamilton még mindig 48 pontos hátrányból követi a tabella éllovasát, Sebastian Vettelt, reményt adhat a csapatnak, hogy a Magyar Nagydíjon a hőség ellenére sem küszködtek a szokásos gumiproblémáikkal.

Az elmúlt hetekben Hamilton mellett a csapatfőnök, Ross Brawn is úgy nyilatkozott, hogy a Mercedesnek reális esélye lehet a bajnoki címre, ha sikerül fenntartaniuk a hungaroringi formájukat. Az istálló ügyvezető igazgatója, Toto Wolff azonban figyelmeztette a németek rajongóit: szerinte nem szabad minden áron a bajnokságért küzdeniük, először arra kell törekedniük, hogy rendszeresen az élmezőnyben tudjanak végezni.

„Fél évvel ezelőtt még őrültség lett volna arról beszélni, hogy akár a konstruktőri, akár az egyéni bajnokságban lehet esélyünk” – nyilatkozta Wolff, majd rámutatott, hogy a többi élcsapat idén is sokkal egyenletesebb teljesítményt nyújt. A Mercedes idén már három győzelmet aratott – eggyel kevesebbet, mint a Red Bull -, de egyes versenyeken még a pontszerzésért is meg kellett küzdeniük.

A Mercedes idei harmadik győzelmét aratta a Hungaroringen Forrás: AFP

„Az ellenfeleink képesek rá, hogy huzamosabb ideig a csúcson maradjanak” – magyarázta Wolff. „Nekünk is ezt kell elérnünk. Az idény második felében arra kell törekednünk, hogy megszilárdítsuk a helyünket az élmezőnyben, a bajnoksággal még nem kell foglalkoznunk.”

A Mercedesnek hamarosan újabb fontos döntést kell meghoznia: a 2013-as szezon felét elhagyva egyre több csapat helyezi át a hangsúlyt a jövő évi autója fejlesztésére, a világbajnokságért küzdő istállóknak viszont még az idei modellre is sok új alkatrészt kell felszerelniük. Minél előbb áll át egy istálló a 2014-es autó fejlesztésére, annál nagyobb esélyük lesz arra, hogy a szabályváltozások után is az élen tudnak maradni. Nico Rosberg elismerte, a Mercedes számára komoly dilemmát jelent, hogy meddig koncentráljanak még az idei autójukra.

„Egyrészt remek lenne, ha továbbra is a leggyorsabb autóval, a pole pozíció és a győzelem reményében érkezhetnék meg a versenyhétvégékre. Ez nagyszerű érzés” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak. „Másrészt viszont úgy gondolom, a szabályváltozások óriási lehetőségeket tartogatnak a következő szezonra nézve. Ebből az autóból még úgy is szép eredményeket tudnánk kihozni, ha többet nem változtatnánk rajta.”

Ross Brawn annyit fűzött hozzá, hogy a nyári szünet utáni két versenyen még biztosan bevetnek majd új elemeket. „A spái és a monzai versenyre nagyszerű fejlesztési csomagokkal készülünk” – árulta el. „A szezon hátralévő részéről majd a következő futamokon elért eredmények alapján döntünk.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!