Vágólapra másolva!
A korábbi F1-es versenyző szerint Ausztria lehet a versenynaptár egyik legnépszerűbb helyszíne, hiszen a sok előzési lehetőség miatt a versenyzők és a nézők is szeretni fogják a pályát.

Tízéves szünet után 2014-ben visszatér a Forma-1 Ausztriába, miután a korábban A1-Ring néven ismert pálya tulajdonosának, a Red Bullnak sikerült megállapodnia Bernie Ecclestone-nal a verseny megrendezéséről. A felek hét évre kötöttek szerződést, a nagydíj rendezési díját pedig a Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz fogja állni.

A Forma-1-ben 1997 és 2007 között összesen 69 Forma-1-es futamon induló Alexander Wurz szerint mindenki jól jár azzal, hogy az Osztrák Nagydíj visszakerül a versenynaptárba, hiszen a pálya különleges izgalmakat tartogathat. „Azokban az években, amikor szinte lehetetlennek bizonyult az előzés a Forma-1-ben, mindig ezen a pályán hajtották végre a legtöbb manővert. Ezért a versenyzők és a nézők szempontjából is remek lesz ez a futam” – nyilatkozta az osztrák.

Ausztriában legutóbb 2003-ban rendeztek F1-es futamot Forrás: Ferrari

Wurz reméli, hogy a verseny szervezőinek a bürokrácia akadályait is sikerül leküzdeniük, jelenleg ugyanis számos tényező hátráltatja a verseny sikeres megrendezését. Mateschitz például legalább 60 ezres közönségre számít a verseny napján, a helyi hatóságok azonban csak 40 ezres tömeg jelenlétét engedélyezik a pályán zajló eseményeken. Továbbá a helyi lakosok érdekében azt is szabályozzák, hogy egy évben hány napot lehet versenyzéssel tölteni a pályán.

„Remélem, ezekkel sem lesz probléma, bár lehet, hogy néhány harcot meg kell vívniuk a színfalak mögött – de ez bizonyos mértékig normális” – mondta Wurz. „A lényeg, hogy visszatér az Osztrák Nagydíj – ez nagyon fontos az osztrák autóversenyzés szempontjából, és a paddockban dolgozók 99 százaléka is szívesen jön Ausztriába.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!