Vágólapra másolva!
A Ferrari versenyzője azt hitte, a Lotus franciáját egy másik incidens miatt sújtották bokszutcai áthajtással. Viszont úgy érezte, Rosberg az első körben ráhúzta a kormányt az autójára.

Felipe Massa nem érti, Romain Grosjeant miért büntették meg amiatt, hogy a Magyar Nagydíj 30. körében kívülről megelőzte őt a gyors 4-es kanyarban. Bár a visszajátszásból úgy tűnt, a Lotus valóban mind a négy kerekével elhagyta a pályát a manőver közben, Massa szerint ez belefért, hiszen ott normális esetben nincs hely két autó számára.

A Ferrari brazil versenyzője azt hitte, Grosjeant azért sújtották bokszutcai áthajtással, mert a futam elején levágta a sikánt, miközben elment Jenson Button McLarenje mellett. Az azonban egy másik incidens volt, amit a verseny után vizsgáltak ki. "Ha azért kapta a büntetést, amit velem csinált, az szerintem nem helyes" - felelte Massa, miután ezt elmondták neki. "Nem ment le túlságosan a pályáról, csak egy kicsit, és ott nem is volt elég hely mindkettőnk számára."

Massa végül a 8. helyen ért célba Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

Hozzátette, hogy nem is panaszkodott Grosjeanra a rádión, akit nem ők dobtak fel a sportfelügyelőknél. A francia szintén indokolatlanul keménynek tartotta a sportfelügyelői ítéletet. "Azt hittem, legalább két kerékkel még a fehér csíkon voltam" - mondta a Sky Sports-nak. "Kívülről próbáltam előzni, keményen nyomtam a gázt. A visszajátszást még nem láttam, ezért a részleteket ellenőriznem kell." Grosjean a Buttonnal történt eset miatt utólag kapott egy 20 másodperces időbüntetést is, bár azzal megtarthatta a 6. helyét.

Nico Rosberg viszont Massa szerint hibázott, amikor az első körben összekoccant vele az 5-ös kanyarnál. A Mercedes német egyszerre versenyzője őt és Kimi Räikkönent is megelőzte a 4-es belső ívén, mert mindketten lesodródtak a pályáról, de Massa a következő kanyar féktávján nekiment - azt állítja, nem hátulról.

"Megpróbáltam kicsit későn fékezni, és ráfordultam a kanyarra" - mondta az Origo F1Híreknek. "Ő talán kicsit túl korán fordult be, mert én addigra ott voltam. Azt hittem, kint fog maradni, ezért próbáltam megelőzni őt belülről, de rám húzta a kormányt, és összeértek a kerekeink." Bár a Ferrari első szárnyából is letört egy kisebb darab, Rosberg rosszabbul járt: visszaesett a 12. helyre, míg Massa a 8. helyen jutott el a célig.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!