Vágólapra másolva!
Az anyagi problémáik hátráltatták őket a 2014-es felkészülésben, de bíznak benne, hogy az orosz technológia megmenti őket. Sem Monisha Kaltenborn, sem Nico Hülkenberg helye nem forog veszélyben.

A Sauberről a nyár elején derült ki, hogy súlyos anyagi nehézségekkel küzd, és már az idei szezon befejezéséhez is dollár tízmilliókra lenne szüksége. Július közepén némi meglepetésre bejelentették, hogy egy "hosszú távú" együttműködés keretében három orosz befektetőt sikerült bevonniuk a csapatba.

"A szerződés alá van írva, úgyhogy nagyon megkönnyebbültünk" - mondta a csapat női főnöke, a stafétabotot az alapító Peter Saubertől tavaly megöröklő Monisha Kaltenborn a Hungaroringen. "Most kezdjük el az együttműködés megvalósítását. Rendkívül összetett partneri viszonyról van szó, amelynek jelentős részét teszi ki a technológia."

Bár a bejelentést sokan kétkedve fogadták, Kaltenborn - aki egyharmad részben az istálló tulajdonosa is - hangsúlyozta, hogy az orosz vállalatok, az Investment Corporation International Fund, valamint az északnyugat-oroszországi állami fejlesztési alapkezelő és a nemzeti repüléstechnikai intézet, részesedést nem kapnak a Sauberben. Mindhárom cég közel áll a kormányzathoz, és Kaltenborn szerint a szerepvállalásuknak elsősorban az a célja, hogy a 2014-ben megrendezésre kerülő első Orosz Nagydíj előtt népszerűsítsék a Forma-1-et.

Sem Monisha Kaltenborn, sem Nico Hülkenberg nem megy sehová a Saubertől - egyelőre Forrás: Sauber

Ettől függetlenül a legfontosabbnak nem ezt tartja. "Arra koncentrálunk, hogy mindkét fél hozzátegye a maga szakértelmét a technikai együttműködéshez" - jelentette ki. "Sokan nem is tudják, hogy milyen színvonalú technológia van manapság Oroszországban. Nem mindig reklámozzák vagy csinálnak üzletet belőle, de rengeteg olyan ismeretet halmoztak fel, amit mi is hasznosítani tudunk."

A csapatoknak a közelgő szabálymódosítások és különösen a turbómotorok bevezetése miatt az idén a szokásosnál korábban el kellett kezdeniük a 2014-es autójukra koncentrálni, és Kaltenborn nem is titkolja, hogy a Sauber felkészülését visszavetette a forráshiány. "Igyekszünk megbirkózni a jelenlegi problémáinkkal, amelyek hátráltatnak minket a pályán" - ismerte el. "Az kétségtelen, hogy a bizonytalan anyagi helyzetünk befolyásolta a jövő évi programunkat, ezt nem tagadhatjuk. Szerencsére azonban még van időnk, ezért az új partnereink segítségével behozhatjuk a késést. Mindenesetre a következő szezon nagy kihívás lesz, az biztos."

Jönnek az oroszok!

Nem tagadják azt sem, hogy az orosz partnerek érkezése miatt előbb-utóbb versenyzési lehetőséget kell majd biztosítaniuk a jelenleg a WSR-ben induló, mindössze 17 éves Szergej Szirotkinnak, aki egyébként a nemzeti repüléstechnikai intézet igazgatójának a fia. Mivel még nem tett meg legalább 300 km-t F1-es autóval, nincs szuperlicensze sem, ezért a pénteki szabadedzéseken egyelőre nem tudják szerepeltetni.

"A megállapodás második eleme az, hogy Szergej Szirotkint felkészítsük a Forma-1-re" - erősítette meg Kaltenborn. "Még nincs szuperlincensze, de olyan szintre kell hoznunk, hogy legyen. A harmadik, hogy bevezessük a Forma-1-et Oroszországban, hiszen jövőre már nagydíjat is fognak rendezni ott. Ezzel az együttműködéssel is közelebb akarjuk vinni a sportot az emberekhez."

Szirotkin érkezése miatt az év végén a Sauber jelenlegi versenyzői közül az egyiknek szinte biztosan távoznia kell majd. Bár híre ment, hogy Nico Hülkenberg, aki a fizetését sem kapta meg, már a Magyar Nagydíj után elhagyja az istállót, hozzá hasonlóan ezt az Origo F1Hírek kérdésére most Kaltenborn is tagadta - ahogy azt is, hogy az ő csapatfőnöki helye veszélyben forog.

"Én itt vagyok, és úgy tervezem, hogy itt is maradok. Soha nem merült fel a távozásom lehetősége, ezért fogalmunk sincs, honnan ered ez a pletyka" - mondta. "Ami Nicót illeti, annak idején bejelentettük, hogy idén ő lesz az egyik versenyzőnk, és ez így is marad. Hogy jövőre mi lesz, azt majd a megfelelő pillanatban fogjuk nyilvánosságra hozni."