Vágólapra másolva!
A Bild úgy tudja, hogy egy korábbi Forma-1-es csapatfőnök titokban rögzített egy telefonbeszélgetést, amelyben Toto Wolff bírálta Ross Brawn-t és Niki Laudát. A hangfelvétellel állítólag meg akarták zsarolni a Mercedes sportigazgatóját.

Zsarolásra készülhetnek a Mercedes sportigazgatója, Toto Wolff ellen - számolt be a Bild. A német lap azt írja, hogy ehhez egy titokban rögzített telefonbeszélgetés lehet az eszköz, amelyen állítólag az hallható, ahogy Wolff kritizálja a Mercedes csapatfőnökét, Ross Brawn-t, a Daimler-konszern elnökét, Dieter Zetschét, valamint arról is beszél, hogy "komplikált" a kapcsolata a csapat másik résztulajdonosával, Niki Laudával. A hangfelvételt egy korábbi Forma-1-es csapatfőnök készíthette.

Toto Wolff (Rosbergtől jobbra) ünnepli a monacói győzelmet Forrás: Mercedes

Wolff 2009 végén vásárolt részesedést a Williamsben, amely egyébként máig megvan neki, és az idei év januárjától tulajdona van a Mercedes GP-ben is, ahol egyúttal elfoglalta a sportigazgatói tisztséget.

Sokan úgy vélik, hogy Wolff irányításával hamarosan átalakulhat a csapat menedzsmentje, és Brawnnak távoznia kell, de az Origo F1híreknek a sportigazgató azt mondta, hogy egyelőre a brit "a főnök, csakis ő dönti el, hogy mikor adja át a helyét." Brawn helye azért lehet bizonytalan, mert a Mercedes nem hozza a várt eredményeket azóta, hogy 2010-től ismét önálló csapattal indulnak a Forma-1-ben.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!