Vágólapra másolva!
A film egyik szála – szerinte alaptalanul – arra épült, hogy Helennek viszonya volt Francois Cevert-rel, férje csapattársával.

Az idén szeptemberben mozikba kerülő Rush (Hajsza a győzelemért) című film mellett egy másik Forma-1-es alkotás is készül évek óta, de előfordulhat, hogy azt soha nem láthatja a közönség. A William Pohlad által rendezett film Jackie Stewart és Francios Cevert pályafutását dolgozza fel, különös hangsúlyt fektetve a két versenyző közismert barátságára.

A háromszoros világbajnok Stewart és a nagy tehetségnek tartott, egy balesetben 29 évesen elhunyt Cevert 1970 és 1973 között csapattársak voltak a Tyrell istállónál, és a magánéletben is rendkívül szoros kapcsolatban álltak. A film forgatókönyvírója szerint Cevert túlságosan is közelről ismerte Stewart feleségét, Helent – a cselekmény fiktív szerelmi szála ugyanis az ő viszonyukról szól. Amikor Helen Stewart tudomást szerzett erről, megtiltotta, hogy a filmet ilyen formában forgalomba hozzák.

Stewart tavaly még lelkesen nyilatkozott a filmről Forrás: AFP

„Nagy film lett volna, de arról is szó volt benne, hogy viszonyom volt Francois Cevert-rel. Ezt pedig nem hagyom, mert semmi alapja nincs” – nyilatkozta az asszony. „Valószínűleg ez lett volna a film legizgalmasabb szála, ha igaz lett volna. De nem az. Francois nagyon jó barátja volt Jackie-nek és nekem is, de őrültség, hogy ebből megpróbáltak többet kihozni.”

Helen Stewart hangsúlyozta, hogy fél évszázados házasságuk alatt mindig hűséges volt férjéhez, akit 16 éves korában ismert meg, és két gyereket neveltek fel együtt. „A filmet mindenesetre nem készítik el. Ez az egyetlen oka, amiért lemondtak róla – ami kicsit ostobaságnak tűnik, hiszen a történetnek nem is volt valóságalapja.”

A cselekménynek ezen részéről valószínűleg maga Jackie Stewart sem tudott, tavaly márciusban ugyanis még lelkesen nyilatkozott a készülő alkotásról. Remélte, hogy a produkcióval méltó emléket állítanak egykori csapattársának, aki egyébként pont a skót utolsó nagydíjhétvégéjén szenvedett halálos balesetet. „Szerintem jó film lesz, keményen dolgoznak rajta. A történet arról szól, hogy két versenyző – aki normális esetben riválisnak számít – hogyan kerül mégis közeli viszonyba” – mondta. „Mindent elmondtam Billnek erről a nagyszerű kapcsolatról. Szerintem sokakból fog könnyeket kiváltani a film.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!