Vágólapra másolva!
A korábbi F1-es versenyző szerint nem normális, hogy a gumik ekkora szerepet játszanak az eredményekben. Úgy véli, Vettel jól tette, hogy nem szerződött a Ferrarihoz.

A tízszeres futamgyőztes korábbi Forma-1-es versenyző, Gerhard Berger szerint „elfogadhatatlan”, hogy a Pirelli nem változtathat a gyorsan kopó 2013-as abroncsain. A gumigyártó csütörtökön jelentette be, hogy a Magyar Nagydíjig biztosan nem cseréli le az acélpalástos szerkezetet. Ennek oka részben az, hogy a montreali esős szabadedzéseken a csapatok nem tudták rendesen tesztelni a kísérleti új gumikat, másrészt pedig nem kapták meg az összes istálló beleegyezését.

„Nem szabadna megtörténnie, hogy a csapatok milliókat költenek a szélcsatornákban végrehajtott tesztekre és a motorokra, de végül a gumigyártón múlik, hogy ki kerül az élre” – mondta Berger az Österreich című napilapnak. „Én az igazi versenyzés híve vagyok – a legjobbaknak kellene az élen végezniük. A sportnak kell játszania a főszerepet, nem a gumiknak.”

Vettel jól döntött, hogy nem szerződött a Ferrarihoz Forrás: Red Bull

Berger beszélt a Red Bull-lal 2015 végéig hosszabbító Sebastian Vettel új szerződéséről is. Bár a német neve többször a Ferrarival kapcsolatban is felmerült, Berger szerint egyértelműen jó döntést hozott. „Sebastian nagyon jól tudja, hogy tökéletes környezetben, a legjobb autóval versenyezhet” – mondta. „Ezerszer jobb, ha a Red Bull-lal lesz ötször világbajnok, mintha a Ferrarival egyszer sem.”

Az osztrák úgy gondolja, az olasz istálló jelenleg nem olyan erős, hogy garantáltan a világbajnoki címért küzdhessenek. „Sebastian majd később gondolkozhat egy Ferraris szerződésen – amikor győztes autót kaphat tőlük” – vélekedett. A Toro Rossónál korábban Vettel főnökeként is dolgozó Berger egyébként arra számít, hogy a német idén sorozatban negyedszer is bajnok lesz.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!