Vágólapra másolva!
A sportfelügyelők versenybalesetnek minősítették Pérez félresikerült monacói előzését, de a mexikói szerint Charlie Whiting az ő pártját fogta. Nem változtat a hozzáállásán.

Noha Kimi Räikkönen még mindig nagyon mérges Sergio Pérezre a monacói ütközésük miatt, a mexikói kitart amellett, hogy valójában a finn hibájából történt az eset. Pérez a verseny végén támadta Räikkönent a 6. helyért, és az alagút utáni sikánnál próbálta őt megelőzni, de a finn nem hagyta magát, és a két autó összeért. A sportfelügyelők szerint versenybaleset történt, így senkit nem büntettek meg miatta, a két pilóta viszont azóta is egymást hibáztatja.

Bár Räikkönen felpofoztatta volna, Pérez Kanadában elárulta, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatója, Charlie Whiting is neki adott igazat. „Rögtön a futam után beszéltem Charlie-val. Számomra egyértelmű volt a helyzet: Kimi tudta, hogy ott vagyok, és kétszer változtatott irányt a féktávon. (Whiting) egyetértett velem, hogy Kimi volt a hibás” – mondta. „A sportfelügyelők úgy gondolták, hogy versenybaleset történt.”

Pérez tisztában van vele, hogy Monacóban a szokásosnál is kockázatosabb végrehajtani egy előzést, de bízott benne, hogy Jenson Buttonhoz és Fernando Alonsóhoz hasonlóan Räikkönen is törekedni fog arra, hogy elkerülje az ütközést. „Ha az ember eldöntötte, hogy előzni fog, már nincs visszaút, különösen Monacóban. Miután belefogtunk, akkor bíznunk kell abban, hogy az előttünk haladó versenyző elég helyet hagy nekünk. Jensonnal és Fernandóval ez történt, de Kimi nem tette meg.”

„Ma is úgy érzem, hogy Kimi nem hagyott nekem helyet, és ha beszélnek Charlie Whitinggal, neki is ugyanez a véleménye” – jelentette ki. „De én már továbbléptem. Ha megnézzük, milyen helyzetben vannak a többiek, láthatjuk, hogy ők többet veszíthetnek, mint én – ezért nem változtatok a hozzáállásomon.”

„Csak akkor aggódnék, ha elkövettem volna valamilyen hibát vagy hülyeséget. De szerintem semmi rosszat nem tettem, ezért nincs okom arra, hogy megváltozzak. Az egész csapat mögöttem áll.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!