Vágólapra másolva!
A csapat a tavalyi évben nettó 56,8 millió fontos veszteséget szenvedett, ez több, mint amit az F1 történetében eddig bármely csapatnak el kellett könyvelnie. Főleg a versenyzők lecserélése és a Group Lotus támogatásának megszűnése viselte meg őket.

Noha a Lotus a 2012-es idény eleje óta nagyszerű teljesítményt nyújt - Kimi Räikkönen tavaly a harmadikként végzett, idén pedig a második helyen áll a bajnokságban -, a csapat anyagi helyzetén nem látszik meg a formajavulás. A pitpass.com újságírója a csapat pénzügyeiről készült jelentést elemezte, amelyből kiderül, hogy a Lotus tavaly 56,8 millió fontos veszteséget szenvedett el.

Azon Forma-1-es csapatok közül, amelyek nyilvánosságra hozzák a gazdasági kimutatásaikat, a sport történetében még senkinek nem kellett ekkora veszteséget elkönyvelnie. Bár a Lotus már 2011-ben is sok pénzt veszített, a tavalyi veszteség mintegy 36 millió fonttal meghaladja az egy évvel korábbit. 2012-ben nemcsak az istálló kiadásai növekedtek, hanem a bevételek összege is majdnem 20 százalékkal csökkent.

A csapat kiadásait elsősorban a versenyzőkre szánt összegek növekedése jelentette, ami érthető, hiszen a jól fizető szponzorok támogatásával versenyző Bruno Sennát és Vitalij Petrovot váltotta Räikkönen és Romain Grosjean. A bevételek csökkenése főleg a szponzorok hiányára vezethető vissza, ami részben szintén a versenyzők lecserélésével magyarázható: Senna és Petrov elküldésével olyan támogatókat veszítettek, mint a Gillette vagy a Lada.

A legnagyobb érvágást viszont az jelentette, hogy felbomlott a csapat szponzori szerződése a nevét adó Group Lotusszal. Bár a cégcsoport logói továbbra is megjelennek az autón - ezáltal kevesebb helyet hagyva más támogatóknak -, az istálló többé nem kap tőlük anyagi segítséget. A Group Lotus tulajdonosával, a Protonnal azonban továbbra is pénzügyi kapcsolatban állnak: 2012 márciusában 35 millió dollárú kölcsönt kaptak tőlük. A gazdasági kimutatásból kiderül, hogy a Lotus összesen 39,7 millió font értékű kölcsönt vett fel valamilyen harmadik féltől, amiből 18,7 milliót idén év végéig vissza kell fizetniük.

A súlyos veszteségek ellenére a Lotus továbbra is mindent megtesz azért, hogy a pályán ütőképes maradjon: 2012-ben 500-ról 520-ra növelték a csapattagok számát, és 6,4 millió fontot költöttek a különböző létesítményekre és felszerelésekre.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!