Vágólapra másolva!
Ez a véleménye a legtöbb versenyzőnek és csapatnak, bár azt elismerik, hogy a jó rajthely kevésbé fontos, mint korábban. Egy gyenge időmérő után a forgalom jelentheti a legnagyobb problémát.

A Forma-1-ben 2011-ben vezették be az állítható hátsó szárnyakat (DRS), hogy növeljék a korábbi években meglehetősen ritkán látott előzések számát. Ugyanebben az évben a Pirelli lett az új gumiszállító, amely sokkal lágyabb, gyorsabban kopó abroncsokat gyárt, mint elődje, a Bridgestone. A gumikkal való folyamatos taktikázás szintén előzésekhez vezet, ezért az elmúlt években rekordszámú helycserét láthatott a közönség.

A könnyebben végrehajtható manőverek miatt sokak szerint elveszett az időmérő jelentősége, hiszen a futamokon gyorsan be lehet hozni a rossz rajthely okozta hátrányt. Idén eddig csak Malajziában fordult elő, hogy a pole pozícióból induló pilóta - Sebastian Vettel - nyerte meg a versenyt, Kimi Räikkönen például Melbourne-ben a 7. rajtkockából diadalmaskodott. Az F1 élversenyzői azonban azt állítják, továbbra is fontos tényezőt jelent az időmérő.

"Mindig jó, ha az ember elölről rajtolhat. Mindig ezért kell dolgoznunk, bár a versenyen nyújtott teljesítményünket nem szabad veszélyeztetnünk azzal, hogy a leggyorsabbak akarunk lenni az időmérőn" - nyilatkozta az Autosportnak Felipe Massa, aki arra utalt, hogy a csapatok inkább a futamra állítják be az autójukat, nem az időmérőre. "Tudjuk, hogy a verseny a legfontosabb, de a 10. rajthelyről elég nehéz a győzelemért harcolni."

Forrás: Ferrari

Mark Webber egyetért azzal, hogy a kvalifikáció jelentősége csökkent az elmúlt években, de szerinte is érdemes még harcolni a jó rajthelyekért. "Korábban szinte minden az időmérőn múlt - az esetek 75-80 százalékában sorsdöntő volt, hogy az első körben hányadik helyen álltunk" - magyarázta. "Most ennek kevesebb jelentősége van, de a forgalom szempontjából még mindig fontos. A gumiknak nem tesz jót, ha sokáig a forgalomban ragadunk, hiszen a zavaros légáramlatok miatt sokkal gyorsabban elhasználódnak."

"Ez lényegesen lerövidíti az első etapunkat, ami a későbbi etapokat is hátrányosan érinti"- folytatta az ausztrál. "Ezért még mindig úgy kell sakkoznunk szombaton, hogy jó rajtpozícióba kerüljünk."

Kimi Räikkönen is azt emelte ki, hogy a gumikímélés szempontjából nagy segítséget jelent az élről indulás, ráadásul "kevesebb az esélye, hogy a rajtnál problémába ütközünk." A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali is fontosnak tartja a jó rajthelyet. "Az tud a legjobban bánni a gumikkal, aki az élről indulhat" - mondta, bár hozzátette, az első négy futamon látott eredményeket elnézve minden lehetséges. "Ha belegondolok, egyértelműen az élről szeretnénk indulni, és utána csak cirkálhatnánk - talán nem a cirkálás a legjobb szó, de biztos, hogy jobban tudnánk kímélni a gumikat."