Vágólapra másolva!
Toto Wolff elárulta, egyre több csapattag dolgozik a jövő évi autón, májustól az alkalmazottaik több mint fele foglalkozik majd vele. Az idei szezont sem adják még fel, Ross Brawn szerint a bahreini verseny csak felnagyította a problémáikat.

2013-ban a csapatokat külön kihívás elé állítja, hogy eldöntsék, mikor helyezzék át a hangsúlyt a 2014-es autójuk fejlesztésére. Jövőre ugyanis számos szabálymódosítás lép életbe a Forma-1-ben, az aerodinamikát érintő változtatások mellett a szívómotorokat is 1,6 literes, V6-os turbó erőforrásokra cserélik, ezért a szokásosnál több időt kell szánni az autók megépítésére.

A Mercedes ügyvezető igazgatója, Toto Wolff elárulta, a németek hamarosan több embert alkalmaznak a 2014-es modell fejlesztésénél, mint az ideinél. "Már dolgozunk 2014-en, és fokozatosan növeljük azoknak az alkalmazottaknak az arányát, akik a jövő évi autónkon dolgoznak" - jelentette ki. "Most azt mondanám, hogy májusban fogjuk elérni azt a pontot, amikortól az embereink több mint 50 százaléka a 2014-es autón dolgozik."

Wolff szerint nyártól az összes csapat az új autójába fekteti majd az forrásai legnagyobb részét, de a világbajnoki címért harcoló csapatok értelemszerűen tovább dolgoznak az idei modellen is. Az osztrák hangsúlyozta, a Mercedes sem fogja elhanyagolni a szezon második felét, hiszen komoly céljaik vannak. "Azt akarom, hogy a konstruktőri bajnokságban a legjobb négy csapat között legyünk, és az egyik versenyzőnk is kerüljön az első négy hely valamelyikére" - jelentette ki.

A Mercedes a csapatfőnök, Ross Brawn szerint is reménykedhet abban, hogy komolyabb eredményeket ér el a szezon hátralévő részében. A németek gyors autóval kezdték az évet, de a gyorsan elhasználódó Pirelli gumikkal nem tudnak olyan jól bánni, mint a többi élcsapat, így a versenyen rendszerint hátrányba kerülnek. A legutóbbi két versenyen a pole pozícióból rajtolhattak, a futamon azonban nem volt esélyük a győzelemért harcolni. Leginkább a múlt hétvégi Bahreini Nagydíjon mutatkoztak meg a hiányosságaik, amikor a pole-ból induló Nico Rosberg egészen a 9. helyig csúszott vissza vasárnap.

Forrás: AFP

Brawn elismerte, nem számítottak rá, hogy Bahreinben ekkora problémát okoz nekik a gumik túlmelegedése, ennek ellenére nem esnek kétségbe. "A verseny második felében - amikor kicsit lehűlt az idő - Lewis (Hamilton) képes volt felvenni a tempót, és ismét gyors tudott lenni. A futam első felében azonban nyilvánvalóan küszködött" - mondta az Autosportnak a végül az 5. helyen végző brit versenyéről.

Brawn szerint a Mercedes idén jobban teljesít majd, mint 2012-ben - amikor sanghaji győzelmük után legtöbbször a dobogó közelébe sem tudtak kerülni -, hiszen a gumik túlmelegedésétől eltekintve gyors az autójuk. Azzal viszont tisztában van, hogy meg kell oldaniuk ezt a problémát, hiszen más nagydíjakon is hasonló nehézségekkel szembesülhetnek.

"Az idény viszonylag biztatóan kezdődött, nem voltak hasonló gondjaink. Malajziában is sikerült megtalálnunk a megfelelő megoldást" - magyarázta. "Bahreinben viszont nem tudtuk megoldani a problémáinkat - a pénteki és a szombat délelőtti edzések nem nyújtottak elég támpontot, hogy mi fog történni a versenyen."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!