Vágólapra másolva!
Az első versenyen győzelmet ért nekik, hogy Kimi Räikkönen a riválisainál kevesebbszer járt a bokszban a futamon, de a csapat nem ígéri, hogy ezt mindegyik pályán meg tudják oldani. Räikkönen sem biztos benne, hogy az autója Malajziában is a leggyorsabb lesz-e.

Némi meglepetésre Kimi Räikkönen nyerte a szezon első versenyét Ausztráliában. A Lotus pilótája elsősorban annak köszönhette sikerét, hogy míg az élmezőny többi tagja háromszor ment be kerékcserére, neki csak kétszer kellett, és így is képes volt kellően jó tempót diktálni.

Abban viszont nem biztos, hogy a hétvégén esedékes következő versenyen, a Malajziai Nagydíjon újra a Lotus lesz a legjobb. "Az autónk jól működött Ausztráliában, és gyakran szokott erős lenni a melegben - legalábbis tavaly így volt" - közölte. "Azonban más lesz a helyszín, és sokkal melegebb lesz (mint Melbourne-ben), tehát nehéz megmondani, hogy milyen lesz az autó, és ki lesz a leggyorsabb."

A csapat tavalyi modellje szintén ismert volt jó gumikímélő tulajdonságairól, de James Allison, a csapat technikai igazgatója szerint a E21-gyel sincs garancia rá, hogy mindegyik versenyen kevesebb dolga lesz a szerelőknek a futamokon.

"Nem feltételezhetjük, hogy bárhol képesek leszünk meghúzni azt a trükköt, hogy eggyel kevesebb bokszkiállást hajtunk végre a többieknél, és mégis erős tempót diktálunk" - mondta az Autosportnak. "Nem kell nagyon megerőltetni a gumikat ahhoz, hogy valaki ahelyett, hogy Kimihez hasonlóan két kiállással csinálja meg a távot, három kiállásra kényszerüljön, mint Romain (Grosjean)." A többi csapat versenyzői közül sem mindenki értette, hogy Räikkönen hogyan volt képes két kerékcserével ilyen jó tempót menni.

Az időmérős tempóban visszaüt, ha egy autó nem bánik kellően durván a gumikkal, és Melbourne-ben Räikkönen és Grosjean is csak a negyedik rajtsorba fért be. Allison elismeri, hogy egy mért körön csak a harmadik-negyedik legjobb autó lehet a Lotusé, de szerinte idén ez nem annyira vészes probléma.

"A gumikkal kevesebb gond van, mint amire mindenki számított, de a tavalyinál így is keményebb az igénybevételük" - mondta. "Az időmérős tempó ezért kevésbé lényeges, mint az előző szezon legvégén."

A csapat egyelőre nem készül a vb-címre, aminek megszerzésében az lehet a legnagyobb akadályuk, hogy közvetlen vetélytársaikhoz, a Red Bullhoz, a Ferrarihoz és a Mercedeshez képest kevesebb pénzből gazdálkodhatnak. Az enstone-i alakulat - Renault néven - legutóbb a 2006-os bajnokság végén vezette a konstruktőri tabellát, Räikkönen pedig utoljára a 2008-as Török Nagydíj után állt az élen az egyéni pontversenyben.