Vágólapra másolva!
A Mercedes után a Renault is megmutatta a 2014-es V6-os prototípusát, amely szerintük olyan szépen szól, hogy nem elriasztani, hanem vonzani fogja a nézőket. Viszont drágább lesz a jelenleginél.

A Mercedes korábban már közölt egy képet a jelenlegi V8-as szívót jövőre leváltó V6-os turbó prototípusáról, sőt néhány újságíró meg is hallgathatta a próbapadon tavaly óta tesztelt motor hangját. Bár Bernie Ecclestone és egyes pályák menedzsmentje attól tartott, hogy a turbók mélyebb hangja rontani fogja a nézői élményt - ezért még kampányt is indítottak a bevezetésük ellen -, a fültanúk beszámolója szerint az aggodalom felesleges volt.

Most megerősítette ezt a Renault Sport F1-es programját irányító Jean-Michel Jalinier is, aki úgy vélte, a váltás a közúti fejlesztési trendeknek megfelelő, kis hengerűrtartalmú turbókra nem csupán a gyártók érdekeit szolgálja. "Kommunikációs eszköznek is jobb a jelenlegi V8-asoknál" - ismerte el, de hozzátette: "Vissza tudunk csábítani vele szurkolókat is az F1-be."

"Az F1 borzasztóan hangos marad, továbbra is durva élményt fog nyújtani. Még az ideiglenes próbapadon, a viszonylag lassú sebességváltások mellett is gyorsak és vadak a kapcsolások."

A Renault jelenleg négy csapatot lát el motorral az F1-ben, és szó van róla, hogy 2014-től a Toro Rosso is csatlakozik hozzájuk, ráadásul a Cosworth távozásával a Marussia is beszállító nélkül maradhat. Jalinier azonban hangsúlyozta, hogy a szolgáltatás színvonalának megőrzése érdekében "legfeljebb öt" partnert tartana elfogadhatónak.

Forrás: Renault
Forrás: Mercedes
Felül a Renault, alul a Mercedes turbója, eltérő szögből fotózva

Megjegyezte, hogy az KERS-nél bonyolultabb ERS-szel szerelt turbók évente mintegy 5 millió euróval többe is fognak kerülni a csapatoknak a szívóknál. "Bár ez a konkrét csapaton és a marketingszerződés feltételein is múlik, egy szezonra ma durván 15 millió euróba kerülnek a motorok. Ez úgy jön össze, hogy 10 millió maga a motor, és 5 a KERS illetve a technikai támogatás" - magyarázta.

"2014-ben inkább 20 millió euró körül alakulhat majd az ár. Ezek persze csak hozzávetőleges összegek, de én erről tájékoztatom a potenciális partnereinket."

Az egyes gyártók terheit enyhítheti, ha igaznak bizonyul az a napokban elterjed híresztelés, amely szerint a Honda a turbók bevezetésének köszönhetően motorszállítóként visszatérne az F1-be, és már dolgozik is egy új V6-os prototípusán. A Speed Week úgy tudja, a programjukat a Ferrari egykori motorrészlegének főnöke, Gilles Simon vezeti, aki eredetileg Craig Pollock azóta befulladt projektje, a PURE motorjának fejlesztését irányította.

Azt Jalinier is megerősítette, hogy a 2014-es szabályok mindenképpen új gyártókat csábíthatnak a sportba.